Levelezés;Felcsút;kisvasút;

Forrás: Orbán Viktor/Facebook

- De szomorú: üresen fut szegény felcsúti kisvasút

Pedig hogy örült neki Orbán Viktor! Most meg azt olvasni az Iho.hu-n, hogy kevés jelét látni a napi több ezer utasnak, de még több száznak sem, sőt még több tíznek sem, de még többnek sem. 

Mit is mondtak a legelején? - idézi fel a portál - tudják, volt egy optimista és egy pesszimista becslés az utasszámra. Meg is van, 7080 utas, ha minden klappol és 2050, ha valamiért nem fut fel a forgalom.

Egyelőre kevés jelét látni a napi több ezer utasnak, de még több száznak sem, sőt még több tíznek sem, de még többnek sem. Oké, nincs főszezon, és alig két hete indult csak el a forgalom, és biztos sokan nem is hallottak még a Fejér megyei legújabb vasútról. A szűken hat kilométeres kisvasúton hétvégén egész baráti a menetrend, sőt itt – a legtöbb hazai kisvasúttal ellentétben – még hétköznap is megéri járatni néhány vonatpárt. Ki is próbáltuk egy átlagos szerda délután, hogy felférünk-e a Nyíregyházáról szerzett személykocsikra.

Az első vonat teljesen üresen érkezett meg az Arborétumhoz, ahol egy másik újságíró kollégával már négyre egészítettük ki az utazóközönséget az Akadémiáig. Mi menettértit utaztunk, a másik két utas viszont csak egy irányra vett jegyet, így a visszaúton már csak ketten maradtunk. És még két kalauz és két ember a mozdonyon. (...)  Ja és a büfés lány, aki a jegyeket is eladja. 

A teljes tudósítás, fotókkal mellékelve, itt olvasható.

A fotók a Facebook-on is terjednek, az egyik komment: 

Csalódtam a CÖF-ben. Ott kéne vonatozniuk, mindenki jobban járna.

Időutazásra invitál az MTI, az efféle hírek szövegezése a már nem annyira hamvas felnőttekből előhívhat némi nosztalgiát - ha van bennük hajlam erre - mondjuk a '80-as évekre gondolva. Már a cím is: Japán Magyarország nagyon fontos stratégiai partnere.