Siófok;óriáskerék;

- Visszatér Siófokra az óriáskerék

Ismét felállítják Siófokon az óriáskereket, amelyből lenyűgöző panoráma tárul az utazó elé - írja a somogyma.hu.

Az óriáskerék 2000-ben mutatkozott be a hannoveri világkiállításon. 2015-ben Siófok is fogadta a szerkezetet, és fogadja idén is, június 16-tól augusztus 28-ig ülhetnek fel rá. Az óriáskerék majdnem 70 méter magas, a tömege 400 tonna. Tíz perc alatt tesz meg egy kört, ennyi ideig gyönyörködhetsz a tóban és a környékben. A 40 kabin között akadálymentesített fülke is található. Esténként 30 ezer színes égővel világítják ki.

A Roma Sajtóközpont információi alapján még februárban a Népszava is megírta az ifjan édesapává lett szobafestő történetét:  a kislánya kórházba került, az aggódó szülők pedig azt tapasztalták, hogy a gyerekkel a sok munka, a nagy leterheltség ellenére jól bántak az intézményben. A szülők nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy ez hálapénzzel honorálják, ezért az édesapa a hálatett mellett döntött. A fiatal szobafestő februárban a kerepesi kórháznak a nővérszobáját festette ki, ahol másfél éves lányát kezelték. Jobb megoldásnak tartotta, mint a borítékot.