oktatás;PSZ;kerettanterv;

Illusztráció: Népszava

- Eltűnhet a földrajz- vagy a fizikaóra - Tiltakozik a PSZ

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) követeli, hogy egy évvel halasszák el a szakgimnáziumi és szakközépiskolai kerettantervek bevezetését. Egyúttal tiltakoznak az ellen, hogy a szakgimnáziumokban nem tanítanának természettudományos tárgyakat.

Az érdekvédelmi tömörülés közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szakgimnáziumi kerettantervek mind a mai napig nem jelentek meg a Magyar Közlönyben. A közismereti kerettantervek közigazgatási egyeztetése megkezdődött, de még nem fejeződött be. A szakképzési kerettantervek közigazgatási egyeztetése meg sem kezdődött - mutattak rá. 

Aggályosnak tartják, hogy emiatt a szakgimnáziumok valóságos tantárgyi struktúrája nem ismerhető meg. Úgy ítélik meg, hogy a jogszabályok késői megjelenése miatt nincs elég idő ahhoz, hogy a szakképzésben az új követelményrendszer szerint induljon meg a felkészítés 2016. szeptember 1-jén.

A szakszervezet azt követeli, halasszák el egy évvel a kerettantervek bevezetését, ez az idő szerintük ahhoz is szükséges, hogy széleskörű szakmai egyeztetések eredményeképpen alakítsák ki a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák tantárgystruktúráját.

Kitértek arra is, a közismereti kerettantervekből megállapítható, hogy a rendelkezésre álló időkeret jelentős részét az érettségi vizsgára felkészítő 9-12. évfolyamon a szakképzés ismeretanyagának átadására kell fordítani. A törvényi rendelkezések szerint a szakgimnáziumoknak az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott számú szakképzési évfolyamuk van. Ezeken kell felkészíteni a tanulót az érettségi vizsga után megszerezhető szakképesítésre. Ezért indokolt, hogy az érettségire felkészítő időszak tanítási óráit döntő mértékben a közismereti tananyag átadására fordítsák - írta a szakszervezet.

A PSZ tiltakozik az ellen, hogy a szakgimnáziumokban ne jusson idő a földrajz, a kémia, a fizika, a biológia és az informatika tantárgyakra, és ennek következtében a tanulók - a gimnáziumba járó tanulókhoz képest - hátrányba kerüljenek a felsőfokú iskolai tanulmányokra történő felkészülésben.

Egyszerűsítette a letelepedési kötvényt jegyzők magyarországi tartózkodásával kapcsolatos engedélyezési eljárásokat, valamint csökkentette a menedékkérőket és az oltalmazottakat megillető szociális juttatásokat kedden az Országgyűlés.