Shakespeare;Udvaros Dorottya;

Forrás: Nemzeti Színház/Facebook

- Udvaros Shakespeare királynője

Bereményi Géza Kossuth-díjas író-rendező Shakespeare királynője című művét mutatják be Udvaros Dorottyával és Rátóti Zoltánnal a főszerepben június 24-én a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A Szabad Tér Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciója kettős jubileumhoz kapcsolódik: William Shakespeare halálának 400. évfordulóján az emlékév kiemelkedő bemutatója, amellyel az idén hetven éves írót is köszöntik. A darab a Városmajori Szabadtéri Színpadon június 25-én, augusztus 27-én és 28-án is látható, az előadás ősztől a kaposvári színházban látható.

FORRÁS: VÁROSMAJORI SZABADTÉRI SZÍNPAD

FORRÁS: VÁROSMAJORI SZABADTÉRI SZÍNPAD

Bereményi művét, a Shakespeare királynőjét először a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatta be 2001-ben Bagó Bertalan rendezésében. Bereményi Géza az MTI-nek elmondta, a drámát a zalaegerszegi színház számára írta, ahol akkoriban művészeti vezetőként dolgozott. Mint mondta, a mostani munkára Bán Teodóra fesztiváligazgató és Rátóti Zoltán, a kaposvári színház vezetője kérte fel. Régi vágya volt, hogy a Shakespeare királynőjét újra elővegye - ezúttal több jelenetet átírt, változtatott a szereplők számán is.

Az alkotó elmondta: a dráma I. Erzsébet angol királynő uralkodásának utolsó éveiben, az 1600-as évek elején játszódik. Bereményi hozzátette, a reneszánszkori élet gyermekkora óta foglalkoztatja, s úgy gondolja, a korabeli színház egyáltalán nem tudta elkerülni, hogy ne foglaljon politikai szerepet.

A műben Shakespeare és I. Erzsébet a dráma egyenrangú két szereplője. Előbbit a Jászai Mari-díjas Rátóti Zoltán, utóbbit a Kossuth-díja Udvaros Dorottya alakítja. Az előadást, amelynek Vörös Róbert a dramaturgja, Galambos Péter rendezi.

Csillag Ádám Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendező, producer a Facebook közösségi oldalon tette közzé elkeseredett levelét, amelyben arról ír, egyre nehezebb társadalmilag elkötelezett, internetre készülő dokumentumfilmes elemeket tartalmazó hírműsorának készítése. Éppen ezért a hatvanegy éves filmes azt kéri, aki tudja, támogassa a munkáját - legalább egy mozijegy árával (ez a multiplex mozikban 1450 és 1720 forint közötti összeg.)