Matolcsy György;MNB alapítványok;Pallas Athéné alapítványok;

„Az a fontos, hogy a miniszterelnök bízik bennem” FOTÓ: TÓTH GERGŐ

- Matolcsy igen elégedett önmagával

"Nemhogy nem tervezem, de nem is értem a kérdést" - így reagált a lemondását firtató kérdésre a Magyar Nemzetnek adott interjújában Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke biztos abban, hogy folytatja a közös munkát a kormánnyal. Matolcsy pontosan nyolcszor mondta el az interjúban, hogy politikai blöff az ellene és a jegybank elleni támadás. Közben a Fővárosi Főügyészség elutasította az Együtt feljelentéseit, amelyeket az MNB alapítványai ellen tettek.

Matolcsy György az MNB-botrány kipattanása óta először adott hosszabb interjút. A Magyar Nemzet kérdezte a lemondásról, a korrupciógyanús kifizetésekről, rokoni szálairól. A jegybank elnöke nyolcszor jelentette ki, hogy az MNB-t ért támadásokat "politikai blöffnek" tartja, ezért a lemondására feltett kérdésre is csak úgy reagált: "nemhogy nem tervezem, de nem is értem a kérdést. Egy jól működő, törvényes jegybank elnökének, amely új, sikeres monetáris politikát valósít meg, s ennek keretei között a forintosítás nyomán mintegy ezermilliárd forintot ad át a magyar társadalomnak, miért is kellene lemondania? Mert politikai blöff folyik?" Arra a kérdésre, nem érzi-e úgy, hogy Orbán Viktor szavaival az ég és a föld összeszakadt volna, azt mondta: "nagyon fontos a miniszterelnök bizalma. Nagyra becsülöm az együtt eddig végzett munkát, s egészen biztos vagyok benne, hogy folytatjuk a közös munkát. Nem az én véleményem fontos, hanem amit ő nyilatkozott, azaz, hogy bízik bennem".

A műkincsvásárlásokra fordított és az alapítványoknak juttatott 267 milliárd forint nyereségnek lett volna máshol is helye, mint például, az egészségügy, vagy a költségvetés. Matolcsy szerint ezt mindenki így látja, mindenkinek van jogos javaslata arra, hogy mire költsék a pénzt. Természetesen az is blöff, hogy a rokonsága is jelentősen profitált az alapítványi pénzekből. Unokatestvére, Szemerey Tamás például több szálon is kötődik a kifizetett milliárdokhoz: a BanKonzult Kft.-n, az NHB Bankon, vagy a vs.hu kiadói körén keresztül. Igaz, utóbbit cáfolta, de azért mégiscsak hozzá vezetnek a szálak. Vajon ezért akarták titkosítani az alapítványok költekezését? Matolcsy válaszolt. „Ismét egy politikai blöff. Valaki szakmai vitát próbál titkolózásként feltüntetni. Mi úgy láttuk – s ezzel az elsőfokú bíróság is egyetértett –, hogy ha az államtól közpénz indul el, s az civil pénzzé válik, akkor az marad a civil vagyon körében.”

Ami a rokonságot illeti: mindenki a saját családjáért tud felelősséget vállalni. „Amikor arról nyilatkoztam, hogy a családomnak nincs offshore-érdekeltsége, akkor a szűk családomra, vagyis a feleségemre, a két fiamra és magamra gondoltam. Nekem Magyarországon körülbelül száz unokatestvérem van, világszerte pedig 3-400 rokonom”- büszkélkedett az elnök.

Azt is megtudhattuk, hogy Matolcsy egyetért azzal, hogy ötmilliós havi fizetést vihet haza. "A magyar jegybank teljesítménye van olyan jó, mint egy sor más unós nemzeti banké."

Nyomozni sem hajlandóak

A Fővárosi Főügyészség elutasította az Együtt feljelentéseit, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai ellen tettek – közölte pénteken az ellenzéki párt elnöke. Szigetvári Viktor elmondta, hogy hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt tettek feljelentést április 25-én, mert a párt szerint feltűnő értékaránytalanság történt, amikor a jegybank alapítványai több mint félmilliárd forint értékben vásároltak szponzorált médiatartalmakat a New Wave Kft.-nél. Szintén feljelentést tettek, mert Matolcsy György jegybankelnök Sakk és póker című könyvét a Kairosz kiadónál, több nyelven, nyelvenként több mint kilencmillió forintért adták ki.

A politikus a feljelentés elutasítását felháborítónak nevezte. Szerinte az ügyészség nem hogy nyomozni nem hajlandó, de kevesebb mint három napot szántak a tájékozódásra, ugyanis az elutasító határozat már április 28-án megszületett. "Az ügyészség azért csinálja ezt, mert Orbán Viktortól" Polt Péter legfőbb ügyész és Ibolya Tibor fővárosi főügyész "azt a felhatalmazást kapta, hogy kimossa az ilyen bűnökből Matolcsy Györgyöt, kimossa az ilyen bűnökből Polt Péter feleségét" és azokat a kuratóriumi döntéshozókat, akik több milliárdot pazaroltak el olyan célokra, amelyek nem tartoztak volna a jegybank vagy alapítványainak tevékenységi körébe – fogalmazott Szigetvári. A Fidesz-frakció szerint Szigetvári "idegen érdekeket szolgál", amikor az MNB-t és a forintot "támadja".

Totális titkosítás az állami cégeknél?

A napokban véleményezzük a jogszabályt, a jövő hét elején kifejtjük az álláspontunkat - tájékoztatta lapunkat Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét arról kérdeztük, amit Varga Mihály a 2017. évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatban rejtett el. A 444.hu által kiszúrt, 99-es paragrafus szerint nem ismerhető meg a „köztulajdonban álló gazdasági társaság, valamint az általa irányított vállalkozás üzleti tevékenységével kapcsolatos azon adat”, amelynek nyilvánossága a vállalat számára piaci sérelmet okozna. Lapunk is megírta, hogy a kabinet részéről, Németh Szilárd hasonlót már véghezvitt a Magyar Posta adataival kapcsolatban. A javaslat átment a parlamenten és ugyan a köztársasági elnök, Áder János kételyei miatt Alkotmánybírósághoz fordult, a testület azonban nem talált kivetni valót az indítványban.

A most szerdán benyújtott törvényjavaslat azonban tovább megy az eddigieknél, ugyanis a nyilvánosság korlátozását kiterjesztené a köztulajdonban álló gazdasági társaságokra. A szigorítást egyebek között azzal indokolják, hogy „a közérdekű adatok megismerése nem korlátozhatatlan alapjog”. A fentiek alapján tehát egy köztulajdonban álló vállalat megteheti, hogy üzleti érdekeit sértő bizonyos adatait egyszerűen titkosítja. Ráadásul a villamosenergiával, földgázzal, távhővel, illetve „hatósági nyilvántartáshoz kötött távközlési tevékenységgel” foglalkozó cégek esetében a döntés-előkészítő szerződések is titkosíthatók lesznek 5–30 évig.

Nem bírált élesen, de kemény elvi alapot vázolt a magyar-amerikai kapcsolatok megtartása érdekében Colleen Bell az Országgyűlés külügyi bizottságában. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetének csütörtöki meghallgatása kormánypárti szavazatok nyomán a nyilvánosság kizárásával zajlott, ám Bell beszédét közzétette a nagykövetség, amely a protokolláris udvariasság ellenére is fajsúlyos mondanivalóval szolgált. A magyar-amerikai kapcsolatokat természetesen eltérően értékeli a kormányoldal, illetve az ellenzék és a szakértők.