Bulvár;vezetés;italozás;Demcsák;

A Nagy Duettben sikert aratott Pál Dénessel/ Facebook/Demcsák Zsuzsa

- Demcsák bajban - Ivott, és vezetett

A Bors informátora szerint a Mokka műsorvezetője és egy kisebb társaság A Nagy Duettet követően ünneplésbe kezdett, és lehajtott néhány pohárral a fárasztó próbák, és a nem kevésbé megterhelő élő adás után. Ebben idáig semmi probléma nincs. Ám a lap úgy tudja, Demcsák Zsuzsa ezután autóba ült, és nem utasként. 

Az informátor szerint ekkor állították meg a rendőrök. Rutin igazoltatás zajlott, a rendőrök, hivatalos szóhasználattal élve, az alkoholos befolyásoltság megállapítása miatt intézkedtek. Az általános szabály ilyenkor az, hogy meg kell fújni az alkoholszondát, illetve a sofőrt előállíthatják egy egészségügyi intézménybe vérvételre.

A lap megkereste a rendőrséget az ügyben, választ egyelőre nem kaptak. Demcsák Zsuzsa azonban hajlandó volt válaszolni a Bors érdeklődésére: Való igaz, igazoltattak, borzasztóan sajnálom. Kiengedtem a gőzt A Nagy Duett után. Száz méterre voltam a lakásomtól, és onnan mentem volna haza, amikor megállítottak. Hibáztam, sajnálom. A Mokka műsorvezetője a lapnak azt is elmondta, hogy nem vették el a jogosítványát.

Demcsák Zsuzsa a közösségi portálon búcsúzott szeretett kollégájától, a kedden elhunyt Wels Péter Mátyástól. 

Wels Péter Mátyás halálának okáról egyelőre még nem lehet pontosat tudni, de a rendőrök a helyszíni szemlén mind az öngyilkosságot, mind az idegenkezűséget kizárták. Miután a riporter nem jelent meg a keddi értekezleten, három TV2-s munkatársa elment a lakására, de a csöngetésre, dörömbölésre nem jött választ, ezért kollégájukért aggódva, riasztották a férfi édesanyját. A Blikk azt írja, az anya hívta ki a tűzoltókat, akik végül az ágyában, betakarózva bukkantak rá a halott riporterre, édesanyja azt hitte: fia csak mélyen alszik.