Guinness-rekord;Nagy Futam;

Kis híján tragédia lett a mutatványból. MTI Fotó: Lakatos Péter

- Rekord a Lánchíd alatt - Tragédia is lehetett volna belőle

A május elsejei Nagy Futam programjában idén szerepelt egy Guinness-rekord-kísérlet is: a Lánchíd alatt egyszerre három géppel repültek át.

A mutatvány sikeres volt, de kis híján rossz vége lett - írja a totalcar.hu. Talán a szél miatt, talán más okból, de az egyik gép túlságosan közel került a Dunához – lényegében pattant egyet a vízen. Nem sokon múlott, akár tragédia is lehetett volna a vége.

Veres Zoltán műrepülőbajnok két dél-afrikai pilótával együtt hajtotta végre a manővert. Korábban egy Ferrari csapódott a kordonnak a Várkert Bazár előtti részen, de nem történt komoly baj.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az elmúlt két év azt igazolja, hogy most van igazán szükség az igazi baloldalra. A szocialista párt majálisán a pénteken fővárosi pártelnök pozíciójában újraválasztott Kunhalmi Ágnes is felszólalt, aki azt hangoztatta, hogy semmit nem lehet a végtelenségig büntetlenül csinálni, és 2018-ban nem csak elszámoltatni kell, de börtönbe is rakni a kormánypártok politikusait.