Real Madrid;Primera Division;Atlético Madrid;FC Barcelona;

A Real is nehezen nyert FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JUAN MANUEL SERRANO ARCE

- Izzadságos sikerek a spanyoloknál

Nehéz győzelmeket aratott a spanyol bajnokság első három helyezettje, az FC Barcelona, az Atlético Madrid és a Real Madrid, így két fordulóval a vége előtt továbbra is teljesen nyílt az aranyérem sorsa, igaz, a sorsolást tekintve a katalánok vannak előnyben, ráadásul ők már a tévé képernyőjén keresztül nézhetik a két fővárosi rivális Bajnokok Ligája-elődöntőjét. 

A Barcának azonban így is meggyűlt a baja Sevillában a Betis ellen, pedig már a 35. perctől emberelőnyben játszott Heiko Westermann kiállítása miatt. Aztán az 50. percben egy óriási védelmi hiba után Ivan Rakitic megszerezte a vezetést a Barcának, majd a finisben Lionel Messi remek passza után Luis Suárez állította be a 0-2-es végeredményt. Az uruguayinak ez volt a 35. találata.

Gareth Bale fejesgóljával győzött 1-0-ra a Real Madrid San Sebastianban, a Real Sociedad ellen. Szintén „minimális”, 1-0-s győzelmet aratott az Atlético Madrid: Antoine Griezmann volt eredményes az 55. percben, másodpercekkel becserélése után.

Primera División, 36. forduló. Sporting Gijón-Eibar 2-0, Real Sociedad-Real Madrid 0-1, Atlético Madrid-Rayo Vallecano 1-0, Betis-Barcelona 0-2, Granada-Las Palmas 3-2, Athletic Bilbao-Celta Vigo 2-1, Espanyol-Sevilla 1-0. Hétfő: Málaga–Levante.

Az élcsoport: 1. Barcelona 85 pont (104-29), 2. Atlético Madrid 85 (60-16), 3. Real Madrid 84.

Sorozatban harmadszor jutott a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe az MVM Veszprém, miután 59-56-os összesítéssel felülmúlta a macedón Vardar Szkopje együttesét. A második meccsen hazai közönség előtt játszhattak Nagy Lászlóék, akiknek azonban rendesen meg kellett szenvedniük a sikerért. Végül 30-30-as döntetlent értek el, de ez az eredmény is elég volt a továbbjutáshoz, hiszen idegenben 29-26-ra nyertek.