önkormányzatok;MKKSZ;

- Béremelést követelnek az önkormányzati dolgozóknak

Az önkormányzati köztisztviselők bérének 2016. október 1-jei hatállyal, bruttó harminc százalékos emelését követeli a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), amely szombati kongresszusán sztrájk előkészítő bizottságot alakított.

Az MKKSZ ugyanakkor hangsúlyozta: a sztrájk végső eszköz.A közlemény szerint a szakszervezet által képviselt munkavállalók körében az elmúlt nyolc évben egyáltalán nem történt fizetésemelés, többek fizetése nominálisan még csökkent is.

Az MKKSZ jelezte: amennyiben a dolgozói létszám nem csökken, támogatja a kormány közelmúltban tett ígéretét, miszerint július 1-étől 30 százalékkal nő a járási hivatalok munkatársainak bére. Azonban a szakszervezet szerint ez a megoldás csak azért jött létre, hogy ne kelljen a teljes magyar közigazgatás személyi állományának bérrendezését megvalósítani.

A Magyar Honvédség légvédelmi készenléti szolgálatának legmagasabb szintű riasztását rendelték el szombaton délután egy óra előtt nem sokkal - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Kiderült, hogy a British Airways szabályt sértő utasszállító repülőgépe miatt vetették be a Magyar Honvédség Gripenjeit, amik végül kikísérték az utasszállítót az ország légteréből.