IMF;

- IMF: kockázatok a magyar gazdaságban

A gazdaságpolitikai eredmények elismerése mellett az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklését sürgeti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves ellenőrzésének eredményéről pénteken kiadott jelentése. A magyar gazdaság növekedése alapvetően a növekedésösztönző gazdaságpolitika mellett az uniós források hatékony felhasználásának és a kedvező külső feltételeknek köszönhető.

Idén a szervezet közgazdászai szerint 2,3 százalékra lassulhat a növekedés, majd ez jövőre ismét 2,5 százalékra pöröghet fel. Ezen belül arra számítanak, hogy a magánfogyasztás érezhetően növekedni fog annak köszönhetően, hogy emelkedik a háztartások elkölthető jövedelme és a foglalkoztatottság is javul. Középtávon az IMF továbbra is pesszimistább a magyar növekedési kilátásokat illetően, szerintük a potenciális növekedési ütem még mindig csak 1,5 százalék. Ennek oka pedig továbbra is a kedvezőtlen üzleti környezet, ami visszafogja a magánberuházásokat, emellett továbbra is alacsony a munkaerő-piaci részvétel.

Az IMF szakértői az ajánlások között a kiadások tartós csökkentésére és az adórendszer racionalizálására hívják fel a figyelmet. A kedvezményes áfa kiterjesztése komplikálja az adórendszert, ami egyébként is bonyolult a szektoradók miatt, s úgy vélik az adózók számát kellene növelni, a kedvezményeket csökkenteni és a ki kellene vezetni a válságadókat is. Kitértek arra is, hogy a munkajövedelmek adóztatása miatt az adóék még mindig az egyik legmagasabb az EU-ban. Az IMF szerint célzottabb lépésekre lenne szükség az alacsonyabb jövedelműek helyzetének javításához. A szakértők kiemelik, hogy az adójóváírás költségvetési szempontból akár olcsóbb is lehetne, mint az általános szja-csökkentés és nagyobb hatása lehetne a foglalkoztatásra is. Emellett negatívumként említik az állam növekvő szerepét és a magánszektor növekvő kockázatait.

Visszatérő ajánlásként fogalmazták meg az általánossá váló különböző kedvezmények eltörlését, az állami vállalatok hatékonyságának javítását. A szakértők úgy látják, az új lakástámogatási rendszer komoly bizonytalanságot okozhat a büdzsében, emellett az egészségügyi és oktatási kiadások hosszabb ideje a kívántnál alacsonyabbak.

Rövid közleményben adta hírül a nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy még ebben az évben 500 milliárd forinttal növekedett a mozgástere. Ezt a gazdasági környezetnek és az eredményes gazdaságpolitikai intézkedéseknek tudja be a szaktárca. Elemzők úgy látják, a kormány a költekezés ösvényére lépett, mintegy átvéve a jegybank lazítási politikáját. A tegnap az Uniónak beadott konvergenciaprogramból pedig kiderül, a gondok megoldását néhány évvel arrébb "tolta" a kormány.