Szerbia;bizalom;VMSZ;államfő;

- Bízik a VMSZ-ben a szerb kormányfő

Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke kijelentette, hogy legkésőbb 15 nappal a parlament megalakítása után feláll az új kormány is. Bejelentette továbbá, hogy koalícióra lépnek a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ). „Vajdaságban minden bizonnyal megpróbálunk még nagyobb koalíciót kialakítani. Köztársasági szinten ezt már nem állítanám", nyilatkozta Vučić. 

Emlékeztetett arra is, hogy az SNS-nek a VMSZ-szel összesen 135 képviselője van a köztársasági parlamentben. A kormányalakítás határidejével kapcsolatban Vučić elmondta: „Megvannak a törvényes határidők, de szeretném ezt háromszor, vagy akár négyszer gyorsabban megtenni. A szerb parlament alakuló ülése után nem kell 15 napot sem várniuk erre, de az is meglehet, hogy még aznap megalakítjuk a kormányt". Vučić hozzátette: egyelőre csak az biztos, hogy az SNS együttműködik a VMSZ-szel, a többi még kiderül.

Szlovákia sikeres országként több menekültet is képes lenne befogadni - jelentette ki Andrej Kiska államfő Nyitrán, miután találkozott a városba és környékére telepített iraki asszír keresztényekkel – számolt be az eseményről a pozsonyi Új Szó.