Tóbiás;MNB alapítványok;

 MTI Fotó: Kovács Attila

- Tóbiás: meg kell szüntetni az MNB-alapítványokat

Semmi szükség nem volt a Magyar Nemzeti Bank alapítványaira, azokat meg kell szüntetni - mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton a szentendrei piacon Korózs Lajossal közösen tartott sajtótájékoztatón. A jegybank Pallas Athéné Domus Animae Alapítványa (PADA) visszautasította a vagyon elherdálásáról szóló vádakat.

A pártelnök úgy fogalmazott: az alapítványok arra szolgáltak, hogy rajtuk keresztül eltüntessék azt a 263 milliárd forintot, amelyet a devizahitelesek és a forintosítás mentén bezsebelt az MNB. Hozzátette, véleményvásárlásra, a saját elitjének finanszírozására használták föl a közpénzt az alapítványok. Építőipari cégeket, Fidesz-közeli vállalkozásokat, valamint az elektronikus médiában véleménynyilvánítást befolyásoló adásvételi szerződést is támogatott a jegybank - mondta.

Visszautasította a vagyon elherdálásáról szóló vádakat a jegybank Pallas Athéné Domus Animae Alapítványa (PADA), amely szombati közleményében azt írta, nem tűnt el alapítványi pénz, sőt a Pallas Athéné alapítványok növelték vagyonukat. A PADA közleményében felidézte, hogy az MNB alapítványai - tiszteletben tartva az Alkotmánybíróság és a Kúria döntését - teljesítették az Infotörvény által előírt közzétételi kötelezettségeiket. Ennek nyomán nyilvános és az alapítványok honlapjain elérhető többek között vagyonelemeik összetétele, aktuális vagyoni helyzetük és valamennyi megkötött szerződésük. A közlemény szerint az alapítványok vagyona alapításuk óta 830 millió forinttal nőtt, "nem valósak tehát azok a sajtóinformációk, amelyek az alapítványi vagyon szétszórásáról, elherdálásáról szólnak" - jegyezték meg.

Szombaton több ellenzéki párt is bírálta a jegybank alapítványait. Az Együtt - a Korszakváltók Pártja bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a VS.hu kiadójának félmilliárdos jegybanki alapítványi támogatása miatt, és ezzel címmel szervezett sajtótájékoztatót a DK is


Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz az Együtt - a Korszakváltók Pártja a VS.hu kiadójának félmilliárdos jegybanki alapítványi támogatása miatt - közölte a párt.