Jobbik-Konzervatívok;Novák Előd;alelnökség;

- Novák Előd indul a Jobbik-alelnökségért

A politikust csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján faggatták arról, hogy a párt elnöke vétóval kíván élni az ő, továbbá Apáti István és Szávay István alelnöki pozíciójával szemben a nyári tisztújításon.

Novák Előd elmondta, hogy hátba szúrva érzi magát, mert soha nem kérdőjelezte meg Vona Gábor elnökségét és nem tett soha semmit a tiltása ellenére. Hozzátette: ellenvéleményt ugyanakkor sokszor megfogalmazott. Novák egy meglepetésszerű válóperhez hasonlította Vona döntését, mint mondta, arra kérte az elnököt, hogy biztosítsa a szabad versenyt mindenkinek, mondván, így lehet igazi legitimitású elnöksége a Jobbiknak, egyébként a választás megcsúfolása az eljárás.

A politikus közlése szerint számos alapszervezet arra készül, hogy demonstratívan csak négyüket - azaz a három megvétózni tervezett alelnököt és Hegedűs Lorántnét - jelöli. Szerinte nemcsak róluk van szó, hanem a nemzeti radikalizmus jövőjéről. Novák Előd kérdésre közölte: nem terveznek kilépni a pártból és nem tudnak arról, hogy bárki el kíván indulni az elnök kihívójaként. Megkérdezték arról is, hogy felesége Dúró Dóra valóban lemond-e a betöltött tisztségeiről. Azt felelte, valóban megfogalmazódott benne, hogy visszaadja parlamenti bizottsági elnöki, frakcióvezető-helyettesi és egyéb pártmegbízatásait, de bízik benne, hogy rendeződik a helyzet.

Otthagyja az MSZP elnökségét Komjáthi Imre - közölte a baloldali politikus az atv.hu-val. Elmondta: szerdán a párt országos elnökségének ülésén hivatalosan is bejelentette, hogy semmilyen pártfunkcióra nem kíván pályázni, és nem is jelölteti magát.