Figyelő;Origo;VS;New Wave;Szemerey Tamás;

- Kiderült, ki lehet a Figyelő új tulajdonosa

Néhány héten belül új tulajdonosa lehet a Figyelő üzleti hetilapnak - írja a 444.hu. Korábban Garancsi István mutatott érdeklődést a lap iránt, de végül a VS-t és az Origót kiadó New Wave-cégcsalád lehet a befutó.

A médiapiacon néhány éve közismert, hogy zűrök vannak a lap tulajdonosai között, így az elmúlt két-három évben legalább tucatnyi komolyabb és kevésbé komoly érdeklődő tűnt fel a Figyelő környékén - idézi fel a 444.hu. A portál szerint most most az látszik a legvalószínűbbnek, hogy végül a New Wave médiacsoport lehet az új tulajdonos. A cég Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez köthetőek. A New Wave Média az Origót, a New Wave Production pedig a VS-t vette meg.

A cégek vezetője, Száraz István a portálnak elmondta, hogy zajlanak tárgyalások a hetilap, valamint az ahhoz szorosan kapcsolódó kiadványok megszerzéséért egy erre szakosodott közvetítő cégen keresztül. Külön hangsúlyozta, hogy a New Wave nagy értékként tekint a Figyelő újságírói és szerkesztői által végzett szakmai munkára, és ha megegyeznek, mindent elkövetnek majd, hogy megőrizzék a szerkesztőség integritását.

A teljes cikket itt olvashatja!

Csaknem kilencszáz helyen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését a csütörtök reggel hat órakor kezdődő, 24 órás Speedmarathon akció során - jelentette be Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Rendészeti Főigazgatóság közlekedésrendészeti főosztálya autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője szerdán sajtótájékoztatón.