Magyar Nemzet;Simicska Lajos;Simicska Ádám;

FOTÓ: Szalmás Péter/Népszava

- Simicska fia veszi át Magyar Nemzet kiadóját

Simicska Lajos 24 éves fia hamarosan ügyvezető igazgató lesz a nagyvállalkozó egyik médiacégénél, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-nél - írja a mmonline.hu. Simicska Ádám Lajos ügyvezetői bejegyzését a múlt héten kezdeményezték a Magyar Nemzet kiadójánál. A cégadatok szerint megtartja posztját a Nemzet Kft. eddigi ügyvezetője, Tóth Marianna is.

Bizalmi ember kerül hamarosan a Magyar Nemzetet kiadó cég élére. 2016. április 13-i kezdettel, azaz múlt hét szerdán ugyanis kezdeményezték Simicska Ádám Lajos ügyvezetői bejegyzését a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-nél. A 24 éves, hárskúti lakcímű ügyvezető neve mellett jelenleg még a „bejegyzés alatt” kitétel szerepel. A cégadatok szerint megtartja posztját a Nemzet Kft. eddigi ügyvezetője, Tóth Marianna is, aki Liszkay Gábor tavalyi távozása – a nevezetes G-nap – óta vezeti a kiadót. 

A portál felidézi, hogy a Magyar Nemzet február elején tiltólistára került az Országgyűlésben, ami azt jelenti, hogy lemondták az összes, a napilapra szóló előfizetésüket, március óta pedig az Aldi diszkontlánc vette ki a kínálatából a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó napilapot.

A legfrissebb, tavalyi utolsó negyedéves terjesztési adatok szerint egyébként a Magyar Nemzetből napi átlagban 38 ezer példányt nyomtattak, ebből 22 ezer darabot tudtak értékesíteni, a lap előfizetőinek a száma pedig meghaladta a 15 ezret. A napilap hírportálja, az MNO az elmúlt időszakban havi 700 ezer körüli látogatószámot ért el.

Cáfolta a Political Capital hétfőn a Magyar Idők állítását, amely szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal az Egymásért Egy-Másért Alapítvány segítségével lépett kapcsolatba a céggel.