strand;iszap;Balatonmáriafürdő;

MTI Fotó: Varga György

- Legfeljebb iszapfürdőt lehet majd venni Balatonmáriafürdőn

Rendkívüli iszapmennyiség halmozódott fel a balatonmáriafürdői partoknál, ami már fél éve okoz komoly nehézségeket a helyieknek. A település két strandja használhatatlanná vált, az önkormányzat harminc méter hosszú pallókat kénytelen letenni, hogy a víz megközelíthető legyen. Hogy mi okozhatja az iszap megjelenését, vizsgálják, feltételezések szerint emberi mulasztás állhat a háttérben - írja a Magyar Idők.

Jelenleg a vízügyi igazgatóság vizsgálja, hogy mi okozhatta az iszapréteg megvastagodását; amíg tart az eljárás, addig nem lehet kikotorni a medret. Egyes feltételezések szerint a rendkívüli iszapmennyiség összefügghet a magas vízállással, mások szerint viszont a Balatonfenyvesen épülő kikötő gátja „fordítja vissza” az áramlatot és Mária alsón rakja le az iszapot.

Homonnay Zsombor agrármérnök szerint átfogó üledékgazdálkodási tervre lenne szükség a Balatonnál. – A tó medrében másfélszer több üledék van, mint víz, számszerűen 1,5-2 köbkilométer víz alatt 2,5-3 köbkilométer üledék található, ami mozog, és az áramlási rendszerektől függően itt-ott megjelenik. Tisztán kellene tartani a Balatont, tehát preventív jelleggel meg kellene akadályozni, hogy a strandokat ellepje az iszap – szögezte le a szakember.

A teljes cikket itt olvashatja!

Saját útmutató elkészítését tervezi a fővárosi Szent Imre Kórház, hogy ne fordulhasson elő a tavalyihoz hasonló tragédia, amikor nem vették észre, hogy egy pszichiátriai beteg lekötözve vajúdik, és az ellátatlanság miatt az újszülött meghalt.