EU;Nagy-Britannia;kilépés;Brexit;

- Nagy bajokat okozna a Brexit

Súlyos válságot idézne elő, amennyiben a június 23-án esedékes népszavazáson a britek úgy döntenének, távozni kívánnak az Európa Unióból. Erre figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint a Brexit mind az Európai Unió, mind London számára komoly pénzügyi kihívásokat jelentene. 

Az IMF rámutatott arra, hogy már a referendum kiírása bizonytalanságot szüle a befektetők körében, s a kilépés csak megerősítené ezeket a negatív érzéseket.  A kilépést pártoló brit mozgalom, a Vote Leave szerint elhibázott az IMF előrejelzése, s különben is, a múltban is már többször vont le téves következtetést. Az IMF emellett csökkentette a Nagy-Britanniára vonatkozó növekedési kilátásait. A valutaalap a januári 2,2 százalékos becslését 1,9 százalékra csökkentette, viszont a jövő évre 2,2 százalékos emelkedést jósol, ugyanannyit, mint eddig. 

Pristinai lapértesülések szerint a koszovói belügyminisztérium úgy döntött: amennyiben belép Koszovó területére a háborús bűnökkel vádolt, ám a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) által néhány héttel ezelőtt minden vádpont alól felmentett szerb radikális vezető, Vojislav Seselj, akkor azonnal letartóztatják.