PM;vasárnap;bérpótlék;

- PM: mindenkinek járjon száz százalékos vasárnapi bérpótlék!

A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt szorgalmazza, hogy ne csak a kiskereskedelmi dolgozóknak, hanem mindenki másnak is járjon a száz százalékos vasárnapi bérpótlék.

Ebben az ügyben Szabó Tímea, a PM társelnöke, független képviselő nyújt be módosító javaslatot. Az indítványról a párt szóvivője beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Tordai Bence azt mondta, Szabó Tímea nem szavazott a vasárnapi boltzár eltörléséről, mert ez a Fidesz csapdája volt. Miközben visszaadták a vasárnap szabadságát az embereknek, elvették a száz százalékos pótlékot - tette hozzá. Ha a Fidesz nem csak szavakban támogatja a dolgozó embereket, akkor támogat, a támogatniuk kell a PM javaslatát - szögezte le a politikus.

Az MSZP elkezdi az aláírások gyűjtését a vasárnapi boltzár elleni népszavazáshoz, mert szerintük a kormány nem tett le arról, hogy ismét bevezesse az intézkedést - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.