6.oldal;lapszemle;Libération;

- Népszavazások háborúja

Liberation

A "népszavazások háborújáról" ír Magyarországgal kapcsolatban a lap. Első helyen a vasárnapi nyitvatartást említik, e körül éleződik ki a feszültség a populista kormány és az ellenzék között. A hatalmon lévő nacionalista, kereszténydemokrata jobboldal egy éve záratta be a nagy üzleteket a hétvégi ünnepnapon, mondván, az intézkedés "az eladók pihenését szolgálja", ám az ellenzék szerint sokkal inkább nagy üzletláncokat próbálták visszaszorítani a hazai kézben lévő kisboltokkal szemben. Sok alkalmazott számára pedig az anyagi túlélést jelentette a vasárnapi munka. A szakmai szervezetek és az ellenzéki pártok 18 alkalommal kezdeményeztek az ügyben népszavazást, de a teljes egészében Fidesz-irányítás alatt álló Választási Bizottság mindannyiszor visszautasította a beadványokat. A végén "kigyúrt gorillákat" is bevetettek, megakadályozandó az ellenzéki politikust, hogy benyújthassa a kérelmet. Noha a Kúria végül az ellenzéknek adott igazat, korántsem biztos, hogy lesz valami a referendumból.

A Fidesz átlépett egy olyan határt, amikor már annyira nyílt a lopás, hogy egy kormányváltás esetén a nagyon könnyen bizonyítható bűnügyek gyorsan börtönévekké változhatnak - állítja Hadházy Ákos. Az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint bátornak kell lenni, hogy a félelem érzése ne engedje elterelni a figyelmünket arról a folytatólagosan elkövetett, irdatlan nagy értékű csalássorozatról, ami az EU-s pénzek elrablása. Úgy vélte, az összefogás szó nagyon rossz képzeteket rejt magában, de az LMP sosem zárkózott el az együtt gondolkodástól.