Szerbia;VMSZ;

- Tovább kormányozna a VMSZ a haladókkal

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) készen áll arra, hogy megállapodjon a Szerb Haladó Párttal (SNS) a további együttműködésről, jelentette ki Pásztor István, a VMSZ elnöke.

“A szélsőjobbhoz tartozó pártok kivételével minden más párttal együttműködtünk és elvben együttműködhetünk. Induljunk ki abból, ami ma realitás, ez pedig az, hogy a választásokat követően a legnagyobb valószínűség szerint lehetőségünk lesz a SNS-szel való együttműködés folytatására. Ez az együttműködés pozitív eredményeket hozott és ami bennünket illet, nyitottak vagyunk a programot illető megbeszélésre, majd ezt követően az együttműködés folytatására”, nyilatkozta Pásztor a Pink TV-nek.

Arra a kérdésre, mivel fog foglalkozni a VMSZ a választásokat követően, Pásztor azt válaszolta, hogy a kampány során elmondottak realizálásával. “Biztos támaszként szeretnénk jelen lenni a parlamenti többség megalakításánál és biztos támaszként mindannak a megvalósításában, amiben partnereinkkel megállapodtunk”, mondta Pásztor, aki arra szólította fel a polgárokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg az urnák előtt április 24-én – olvasható a Vajdaság Ma oldalán.

Kezdetben rosszul mérték fel az Iszlám Államot (IS) – ismerte el a német alkotmányvédelmi hatóság elnöke, Hans-Georg Maassen. Eleinte ugyanis valószínűtlennek tartották azt, hogy az IS kihasználja a menekültáradatot, és ezt kihasználva küldi német területre a szélsőséges dzsihadistákat – nyilatkozta el a Welt am Sonntagnak.