Reflex;Kiss László;Gyárfás Tamás;Kiss László-ügy;

FOTÓ: Szalmás Péter

- Feljelentés lett a Gyárfásék "maffiamódszeréről" szóló cikkből

Ahogy lapunk is beszámolt róla, megszólalt a Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök irodájában szerdán tartott zárt ülés egyik résztvevője. Sárdi Ákos a hvg.hu-nak azt állította, hogy a tanácskozáson két órán keresztül "maffiamódszerekkel" győzködték az ott lévőket, hogy álljanak ki Kiss László mellett. A székesfehérvári úszóedző szerint azzal zsarolták az ülésen résztvevőket, hogy versenyzőik csak akkor juthatnak ki nemzetközi versenyekre, ha egyetértenek a legfelsőbb vezetéssel. Tényi István, a feljelentéseiről ismert fideszes az ügy kapcsán a Fővárosi Főügyészségen tett bejelentést hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Korábban írtuk: a székesfehérvári Hullám '91 úszócsapatot vezető szakember úgy nyilatkozott a hvg.hu-nak, hogy az ülésen - amin maga Gyárfás is megjelent (erre egyébként csak elvétve került sor korábban a szakember szerint) - két óra telt azzal, hogy arról győzködték a résztvevőket: ki kell állni Kiss mellett. "Az edzőbizottsági ülést még hetekkel korábban hívták össze, és egy szakmai napirendi pontja volt, hogy úszóváltókat állítsunk össze, ezt szorította háttérbe a kipattant eseményekre szánt reakció" – mesélte a portálnak a szakember. Sárdi úgy fogalmazott, hogy az összes edzőnek olimpiai vagy olimpiai reménység versenyzői vannak, és aki azt akarja, hogy a versenyzője kijuthasson nagy nemzetközi versenyekre,egyet kell értsen a legfőbb vezetéssel. Ezzel lényegében az úszóedző azt állította, hogy versenyzőik kvalifikálásával zsarolták a zárt ülésen résztvevőket. Sárdi szerint ez a "Luca Brasi-effektus" nem mostani találmány, már korábban, a 80-as, 90-es évektől így működtek a dolgok. 

Tényi István feljelentőbajnok szerint az eset kapcsán fennáll a hivatali visszaélés gyanúja, ezért a Fővárosi Főügyészséghez fordult, hogy az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérje.

Tényi bejelentését ide kattintva elérheti!

Balog Zoltánt látná legszívesebben köztársasági elnökként a Sándor-palotában Orbán Viktor 2017-től, ha Áder János nem vállal még egy ciklust– írja szombati számában a Népszabadság a kormányfőhöz közel álló források alapján. A tárcavezetőt Kövér László házelnök ajánlotta a kormányfő figyelmébe, akit egyébként sokan a leg­esélyesebbnek tartottak a posztra. Balog jelölése már egy kormányülésen is szóba kerülhetett.