Boldvai László;MSZP-tagság;

- Felfüggesztette MSZP-tagságát Boldvai László

Felfüggesztette párttagságát Boldvai László, az MSZP Nógrád megyei elnöke - közölte Tóbiás József pártelnök kedden Budapesten újságírókkal.

Elmondta, a nap folyamán beszélt Boldvai Lászlóval, aki azt mondta neki, "teljes mértékben fedi a valóságot", ami a médiában megjelent. Hozzátette: Boldvai László áll a vizsgálat elé, és nem kíván teher lenni az MSZP számára, ezért felfüggeszti párttagságát.

Tóbiás József azt mondta, a párt elnöksége szerint az elit nem tüntetheti el jövedelmét az adóhatóság elől offshore cégeken keresztül, miközben Magyarországon milliók nem tudnak megélni a fizetésükből. Hozzátette: szükség van egy olyan szabályra, miszerint Magyarországon offshore hátterű cégek, vállalkozások nem juthatnak uniós vagy állami támogatáshoz. Jelezte, támogatni fognak minden olyan javaslatot, amellyel Magyarország minden polgára úgy érezheti, a politika, a döntéshozók az ő életükkel foglalkoznak és nem sajátjukkal.

A Direkt36 számolt be arról, hogy Boldvai László, aki korábban az MSZP országgyűlési képviselője, pénztárnoka is volt, érintett a felesége révén az offshore-ügyben. A politikus feleségének 2012 novemberében került a tulajdonába egy Szamoa szigetére bejegyzett offshore cég, amelynek irataiból kiderül, hogy a cégen több százmillió forint ment keresztül.
    

A Debreceni Egyetemen (DE) vizsgálatot indítottak Isaszegi János nyugalmazott vezérőrnagy doktori disszertációjának ügyében - erősítette meg az egyetem sajtófőnöke, miután az oktatas.atlatszo.hu oldal arról írt: plagizált a tábornok. NKE: Isaszegi János nincs az egyetem állományában.