LMP;Fidesz-KDNP;dolgozók;

- LMP: a Fidesz-KDNP a dolgozók ellen fordult

Az LMP szerint a Fidesz-KDNP gátlástalanul a dolgozók ellen fordult akkor, amikor nem támogatta az ellenzéki párt alaptörvényt módosító kezdeményezését, amely kimondta volna, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt követően nyilatkozott erről újságíróknak kedden, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottságának kormánypárti többsége leszavazta előterjesztésük tárgysorozatba vételét. A képviselő szerint a munkavállalókat bérdiszkrimináció sújtja, ezért a legmagasabb szinten kellene védelmet biztosítani számukra. Kiemelte a közfoglalkoztatottak nehézségeit, valamint a nők és férfiak közötti bérkülönbséget. 

Beszámolt arról is, hogy a testület ugyancsak nem vette tárgysorozatba a büntető törvénykönyv módosításának LMP-s tervezetét, amely valódi felelősségre vonást tett volna lehetővé a kolontári iszapömléshez hasonló esetekben. A politikus hangsúlyozta: azt is büntették volna, ha valaki mulasztással járul hozzá egy katasztrófához.



Mindenkit, aki Európába jön, ugyanazok a jogok illetnek meg, mint itt mindenki mást, és minden országnak részt kell vállalnia a válsággal járó felelősségből - erre a Magyarországon mostanában nem tapasztalható alapvetésre egy európai politikus figyelmeztetett az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén.