sztrájk;pedagógus;Gallóné;

Gallóné - Fotó: Népszava, Szalmás Péter

- Megkezdődik az országos pedagógussztrájk előkészítése

A Pedagógusok Szakszervezete elnöke először az ATV Reggeli Start c. műsorában jelentette be a hírt, majd később ezt sajtótájékoztatóján is megerősítette, ahol az időpontot is közölte: április 20-a.  A PSZ elnöke elmondta, a szervezet azután döntött így, hogy a hétfő esti, éjszakába nyúló egyeztetés a kormánnyal nem bizonyult eredményesnek. 

Gallóné - Fotó: Népszava, Szalmás Péter

Gallóné - Fotó: Népszava, Szalmás Péter

Nem sikerült megegyezni az óraszám csökkentése, a technikai adminisztratív dolgozók bérrendezése, a tankönyvpiac megnyitása, a gyerekek terhelésének csökkentése ügyében. A szakszervezetek azt javasolták, hogy -  mivel amúgy sem állnak rendelkezésre az ahhoz szükséges feltételek -  a heti öt testnevelés órát háromra csökkentsék, illetve felvetették az erkölcstan kivezetését. A kormányzat ezekben a kérdésekben is hajthatatlan maradt. Gallóné szerint egyébként az bebizonyosodott, hogy a pedagógusi életpályamodell úgy ahogy van, nem jó. A szakszervezetek ragaszkodnak ahhoz, hogy 22 órában határozzák meg a pedagógusok munkaterhelését, a többit pedig fizessék ki túlórában. A Pedagógusok Szakszervezete elnöke részletesen kidolgozott terveket szeretne látni a Klik helyére lépő új rendszerről, amelynek elvileg június elejétől működnie kellene.

Galló Istvánné jelezte: a kormány tájékoztatást kap a sztrájk előkészítéseséről, ezután hét napja van arra, hogy válaszoljon a követelésekre. Ezzel egyidőben az érdekképviseletek megkezdik a tárgyalásokat az elégséges szolgáltatásokról a munkáltatóval, ami azt jelenti majd, hogy tankerületenként kijelölnek egy intézményt, ahol a sztrájk alatt a gyerekekre vigyáznak. A felügyeletet azok látják el, akik nem vesznek részt a sztrájkban, ilyenek biztosan lesznek - közölte. 

A sajtótájékoztatón Gallóné elmondta, hogy döntésükről tájékoztatták Orbán Viktor miniszterelnököt is. Annak kapcsán, hogy a kormány több kevésbé lényegi kérdésben is ( testnevelés, erkölcstan)  bemerevítette az álláspontját, megjegyezte: van, amiről tovább lehet tárgyalni. A szakszervezetek az általuk megfogalmazott 25 pontból 20 teljesüléséhez azonban ragaszkodnak - szögezte le a PSZ elnöke. A sztrájk megszervezéséről és a menetéről kedden teljes forgatókönyvet küldenek ki az intézményeknek. Kérdésre kitért arra is: az elkövetkező hét nap alatt lesznek további tárgyalások a kormánnyal a sztrájktörvény alapján.

A Tanítanék mozgalom április 15-i akciójáról elmondta: szerdára a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ), a mozgalommal és a civil szervezetekkel egyeztetést terveznek. Hozzátette: a PDSZ kétórás figyelmeztető sztrájkját még nem hirdették meg, a még elégséges szolgáltatásokról a tárgyalások nem kezdődtek el. Megjegyezte: e napon van az első osztályosok beíratása, április 16-án pedig a holokauszt-emléknap, ami szombatra esik, tehát valószínű előző nap tartják meg a megemlékezéseket. Hozzátette: azt a tájékoztatást kapták Mendrey Lászlótól, a PDSZ elnökétől, hogy ha egynapos sztrájkot hirdetnek, ahhoz a PDSZ csatlakozni fog.

Palkovics: folyamatosan tárgyalnak a sztrájkbizottsággal

Folytatja a szaktárca a tárgyalásokat a pedagógusok sztrájkbizottságával a vitatott kérdésekről és az esetleges munkabeszüntetés feltételeiről - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az oktatási államtitkár, aki beszámolt a köznevelési kerekasztal üléséről is.

Palkovics László azt mondta, bizonyos területeken közeledtek az álláspontok a pedagógusok sztrájkbizottságával, de maradt több kérdés amelyben nem sikerült egyezségre jutni. Meg kell állapodni a sztrájk feltételeiről, a szükséges minimális szolgáltatásokról, de továbbra is folyamatosan tárgyalnak a fő kérdésekről és próbálnak megállapodni. Hogy a tárgyalások révén a sztrájk elkerülhető válik-e, azt egyelőre nem tudja megmondani - jelezte az államtitkár, utalva arra, hogy a sztrájkbizottság bejelentette: megkezdődött április 20-ára az országos pedagógussztrájk előkészítése. Az államtitkár elmondta: a köznevelési kerekasztal keddi ülésén tájékoztató hangzott el a pedagógiai szakszolgálatok átalakításáról is.

Ha a kormány rövid időn belül nem ad érdemi válaszokat a közoktatás problémáinak gyökeres orvoslására, a szakszervezetek is átléphetik a törvényi korlátokat, ehhez azonban a társadalom jelentős többségének támogatására is szükség lesz - ezt a minap a Népszavának adott interjújában mondta a Pedagógusok Szakszervezete vezetője. Az érdekképviseleti vezető   szerint a civilek és a szakszervezetek közötti együttműködést még tanulni kell, mert igazán nagy eredmények akkor születhetnek, ha egymást erősítve tudnak működni

A faxgép kigyulladt a debreceni kollégiumban hétfőn pár perccel éjfél előtt, az épületből 481 diákot menekítettek ki a tűzoltók. Az egyik diák kiugrott az ablakon, őt a mentők könnyű sérülésekkel kórházba vitték. Több diákot füstmérgezés gyanújával vizsgáltak a helyszínen, egyiküket szintén kórházba vitték - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, és írtuk mi kora reggel. Délelőtt az állami média korrigált, helyszíni tudósítójuk szerint nem fax, hanem egy nyomtató okozta azt a tüzet, és nem ugrott ki diák az ablakon.