Szelényi Zsuzsanna;Együtt;nemi kvóta;

- Nemi kvótát vezetne be az Együtt

Nemi kvóta és nyitott pártlisták bevezetését javasolja a választásokon az Együtt - a Korszakváltók Pártja.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt politikusa, független parlamenti képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jelenlegi választási törvény "nagy számú csalásra ad lehetőséget", a jogszabály alapján jelentős túlhatalom jöhet létre, "mindenféle korlátok nélkül", miközben az Országgyűlés tagjainak kevesebb mint tíz százaléka nő.

Pártja javaslatát ismertetve elmondta, hogy nemi kvótát vezetnének be, így a pártlistákon minden három egymást követő jelölt közül csak kettő lehetne azonos nemű.

Ahol több nő vesz részt a döntéshozatalban, ott hatékonyabban próbálják megoldani a szegénység kérdését, csökkennek a nemi előítéletek, kiegyensúlyozottabbak a nemek közötti szerepek, több gyermek születik és csökken a nők elleni erőszak - érvelt Szelényi Zsuzsanna.

Hozzátette: elképzelésük alapján a választók a nyitott pártlistákon prioritásokat is megjelölhetnének, így szavazataikkal megváltoztathatnák a pártok által felállított sorrendet. Az egyéni választókerületekben pedig nem csak egy indulóra szavazhatnának, hanem rangsorolhatnák a jelölteket - tette hozzá.

2002-ben indult, 14 évet tudhat maga mögött a Stop.hu nevű ellenzéki portál. Április elsejével - minden tréfa nélkül - az üzemeltetők lekapcsolták a szerverről. Csatát vesztett a Fidesz által teremtet médiapiaci helyzettel szemben. Hiába a látogatottság és az újságírók elhivatottsága, a reklámpiacon ma egy ellenzéki újság nem tud labdába rúgni - írja a Sztárklikk.hu.