Mária évtizedek óta nővér, koraszülötteket gondozott. Imádta a munkáját, de tavaly tavasszal fekete ruhát húzott, hogy akkori munkahelyén tiltakozzon a ki nem fizetett túlórák miatt. Egy hosszú év során nap, mint nap szembesítette a közvéleményt a magyar egészségügy iszonyú bajaival. Nem politikai babérokra tört, kizárólag a beteg ember és ápolóinak sorsa izgatta.
Szenvedélyesen beszélt tavaszi napsütésben a köztársasági elnöki rezidencia előtt és zuhogó esőben a pedagógusok demonstrációján. Feledhetetlen, ahogyan az utóbbi alkalommal Bródy János Ha én rózsa volnék című dalát is elénekelte és a több tízezres tömeg vele skandálta: „Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, s nem lennék játéka mindenféle szélnek.” Társaival Nyíregyházától Pápáig bejárta az országot, személyes hangvételű röplapokat osztogatott. Dacolt a karaktergyilkosságnak induló lejárató cikkekkel és kamarai megbélyegzési kísérletekkel. Mosolyogva vállalta a büntetésként kirótt közmunkát, amelyet az Erzsébet hidat lezáró villámcsődületért róttak ki rá, míg az Uber korlátozásáért forgalmat bénító taxisokat a hatóság nem büntette meg.