fakivágás;Nagyréde;

- Útban voltak fák, hát kivágták őket

Elszomorító a látvány: faluszerte több tucat fát kivágtak vagy látványosan megnyestek az elmúlt napokban Nagyrédén, főként a település központjában – írja a hatvanonline.hu.

A falu egy része nagyon felháborodott, mert nem tudtak előre az akcióról, ami alapjában változtatta meg az eddig évtizedeken keresztül megszokott településképet. Siposné Fodor Juditnak, Nagyréde polgármestere az alábbiakkal indokolta a fakivágást: „Elöregedett, beteg fákat (csúcsszáradtak, tőkorhadtak), köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető fákat, Műemlékvédelmi Hivatal által kért, műemlék épületet veszélyeztető fákat (Fáy-kastély), illetve napelemeket árnyékoló fákat vágtunk ki, illetve a növényzet visszametszése, gallyazása történt meg. 65 fát vágtunk ki. Visszametszettünk, illetve gallyaztunk 25 darabot. Koronaalakítás 25 fa esetében történt.” Arra kérdésre, hogy minden szükséges engedéllyel rendelkeztek-e a munka elvégzéséhez, egy igen volt a válasz.

2016. március 16-án feltett kérdéseire, mivel azok jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkoznak, tájékoztatjuk, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdésére figyelemmel, a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítésére biztosított határidőt 15 nappal meghosszabbítjuk - írta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonketelő Alap (MTVA) sajtóosztálya miután a Népszava többek között arról érdeklődött, igaz-e, hogy nem küldenek rádiós tudósítókat a riói olimpiára.