hatóság;Erdősiné;

- A hatóság is segítette Erdősinét

A vásárnapi boltbezárásos népszavazással kapcsolatban teljesen egyértelmű, hogy a hatóságok összekacsintottak a herceghalmi polgármester civilnek álcázott nejével – derült ki Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének Indexhez került leveléből. 

A kezdeményezés ugyanis csak úgy érvényes a szabályok szerint, ha megfelelő számú, egész pontosan 20 és 30 közötti támogató aláírás szerepel rajta. Ezt a szabályt a mániákus népszavazók kiszűrésére hozták, vagyis hogy ne legyen sok olyan benyújtó, aki számolatlanul adja be a kérdéseket.

Erdősinének tehát a február 23-i leadás előtt meg kellett keresnie legalább 20 ismerősét, hogy írja alá az ívet, és mivel ez adatgyűjtésnek minősül, erről bejelentést kellett tennie NAIH-nál. Péterfalvi az MSZP-s Nyakó Istvánnak küldött levelében elárulta, hogy a hölgy csak február 21-én kereste meg ezzel az üggyel, és egy napra rá meg is kapta a szükséges ellenjegyzést. A szocialisták esetében a hivatal finoman szólva sem volt ilyen előzékeny, hiszen Nyakónál ugyanez a művelet 10 napig, a szintén MSZP-s Lukács Zoltánnál pedig 22 napig tartott ugyanennek a határozatnak a kiállítása. Péterfalvi ezzel lerántja a leplet a kopaszokról is, akik váltig állították, hogy szintén népszavazási kezdeményezést kívántak beadni, ezért tornyosultak Nyakó István elé.

Keretes1:

A Kúria szerint nem tartható népszavazás a polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvétele korlátozásáról. Kész Zoltán független országgyűlési képviselő múlt év december 21-én kérte a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) aláírásgyűjtő ívének hitelesítését, amelyen az a kérdés szerepelt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy összeférhetetlenség miatt ne vehessen részt bruttó 100 millió forint feletti értékű közbeszerzési eljáráson hivatalban lévő polgármester Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerint hozzátartozója tulajdonában álló szervezet?". Ugyanakkor megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kampányfinanszírozás átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután a Kúria szerdán jogerősen helybenhagyta a kérdés hitelesítéséről hozott határozatot. Kész Zoltán kérdése úgy szólt: "Egyetért Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselők választásán minden pártlistát állító párt köteles legyen a Magyar Államkincstárnak visszafizetni a számára közpénzből juttatott kampánytámogatást, ha a pártlista nem szerezte meg az országos listákra leadott érvényes szavazatok legalább 2%-át?". A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a 200 ezer aláírást.

A Kúria helyben hagyta a másodfokú ítéletet a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak és Csabai Károly újságíró perében, így a szervezeteknek 15 napjuk van arra, hogy kiadják költekezéseiket. A Világgazdaság újságírója az után fordult bírósághoz, hogy a jegybank három alapítványa közérdekű adatigénylésre nem adta ki az általa kiírt pályázatok részleteit. A döntés azért is fontos, mert az Alkotmánybíróság ma határoz az MNB-törvényről.