lefejezés;

- Borzalom! Lefejeztek egy gyereket a nyílt utcán - Videó

Húsbárddal levágta egy négyéves kislány fejét egy férfi hétfőn a tajvani főváros, Tajpej egy forgalmas utcáján - adta hírül a helyi média.

A kislány és édesanyja kerékpárjaikon épp egy metróállomáshoz igyekeztek délidőben Nejhu kerületben, ahol a gyerek nagyapjával volt találkozójuk. A nő utólag azt mondta, a közeledő férfiről azt gondolta, hogy segíteni akar a biciklijével épp elakadt kicsinek.

A 33 éves gyanúsítottat a járókelők tettek ártalmatlanná és a rendőrök elfogták. Kiderült róla, hogy korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. Azt állította, hogy kábítószert is fogyasztott, de az erre vonatkozó vizsgálat negatív eredményt hozott.

A tajvani közösségi média felbolydult a hír hallatán és voltak, akik a tettes azonnali kivégzését követelték.

A rendőrfőnök helyettese arról beszélt, hogy elszigetelt esetről van szó, a pontos körülményeket, a gyanúsított indítékait igyekeznek kideríteni. Ettől függetlenül - ígérte - gyakoribbá teszik az utcai járőrözéseket.

Az elmúlt négy évben három hasonló eset történt kiskorúak sérelmére. Tavaly egy tajpeji elemi iskola mosdójába tört be egy idegen, aki elvágta egy 8 éves kislány nyakát. 2012-ben egy 10 éves kisfiúval végeztek hasonló módon egy Tajnan városi videojáték-központ mosdójában.

Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti bizalom kérdése állt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának március elején tett moszkvai látogatása homlokterében.