Pécs;bontás;magasház;

 MTI Fotó: Sóki Tamás (részlet)

- Most már tényleg bontják a pécsi magasházat

Megkezdődött a héten a pécsi magasház néven emlegetett 25 emeletes épület bontása, az abból származó törmeléket szállító első teherautó péntek délelőtt hagyta el a területet - tapasztalta a helyszínen az MTI munkatársa.

A fideszes polgármester, Páva Zsolt a szocializmus utolsó hatásának nevezve az épületet, a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy egy nagyon régóta húzódó, a pécsieket irritáló helyzet szűnik meg a bontással. A tájékoztatás szerint a munkálatok év végéig befejeződnek, a területen a városlakók korábbi kérésével összhangban park kialakítását tervezik. A 25 emeletes ház az 1970-es évek közepén épült, de vázszerkezetének korróziója miatt idővel életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni. Az épületre 2013 őszén bontási határozatot adott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal.

Mint a Népszava is megírta, a pécsi magasház bontási költségeinek 1 milliárd 256 millió forintos azonnali támogatásáról tavaly szeptemberben határozott a kormány. Maros József építőmérnök, statikus korábban azt közölte: az épület különösebb veszélyhelyzet kialakulása nélkül lebontható. A 80 méter magas épület 20 ezer tonnányi vasbetonból épült, ez mintegy 1500 vagonnyi törmeléket jelenthet. Hargitai János korábbi kormánymegbízott pedig hangsúlyozta, a magasház esetén robbantásról szó sem lehet, az ingatlant fölülről lefelé haladva, fokozatosan bontják el, s az érintettek mindent megtesznek annak érdekében, hogy garantálják a környék biztonságát.

Megszűnnek a forgalomkorlátozások a Budai alsó rakparton a Szentlélek téri árvízvédelmi munkák befejezésével, így pénteken reggeltől újra mindkét irányban teljes hosszában járható a Budai alsó rakpart - tudatja Facebook-oldalán a BKK.