MSZP;kormány;terrorizmus;

- MSZP: a kormány nincs felkészülve egy terrortámadásra

Orbán Viktor az operatív törzs ülése utáni nyilatkozatával elismerte, hogy a kormánya ma nincs felkészülve egy magyarországi terrortámadásra.

Az MSZP a miniszterelnök által ma bejelentett vagy elrendelt intézkedések mindegyikére már két hónappal ezelőtt javaslatot tett. Január 25-én minden pártnak megküldtük, majd a parlament elé terjesztettük a magyar emberek biztonsága érdekében szükséges intézkedéscsomagot. A Fidesz a Btk. szigorítását célzó indítványt másfél, a terrorelhárítás megerősítésére tett javaslatokat pedig pontosan egy hónapja söpörte le a parlament asztaláról.

A miniszterelnöknek minden, a kormánya felkészületlenségéből fakadó felelősséget viselnie kell azért, hogy csupán a tegnapi brüsszeli események után jutott el oda, hogy elfogadja ezeket a javaslatokat. Ebből azonban az nem következhet, hogy ismét megpróbálja átnyomni a parlamenten azt az egyszer már megbukott alaptörvény-módosítást, amely nyilvánvalóan nem a magyar emberek biztonságát, csupán a Fidesz önző hatalmi érdekeit szolgálja.

Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke

Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke

 Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.