Reflex;Fidesz;Országgyűlés;tanárok;

- Nem tudnak leállni - A Fidesz ismét beszólt a pedagógusoknak

Mikor kérték a pedagógusok, hogy az iskolákat adják vissza az önkormányzatoknak? Mikor fogalmazták meg a pedagógusok, hogy szakszervezeteik ne vegyenek részt a tárgyalásokon és önjelölt vezetők helyezzenek kilátásba önjelölt sztrájkot? - tette fel a drámai súlyú kérdéseket egy fideszes képviselő az Országgyűlés mai ülésén napirend előtt, azt nemigen tudni, hogy e helyütt vajon kitől várt választ.   

Napirend előtt

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Dunai Mónika fenti kijelentéseire nyomatékul felrótta: tárgyalásokra a kormányzat mindig mindenkivel nyitott volt, így a Tanítanék mozgalom vezetőivel is. A sztrájkjogot vitatóknak pedig azt üzente: a volánosok is képesek sztrájkolni. Rétvári szerint egyébként is számos szervezet tartja felelőtlen lépésnek azt, ha a pedagógusok nem törvényes eszközzel lépnek fel. Az államtitkár tárgyalást sürgetett, majd megismételte azt, amivel a Fidesz a tanárok első megmozdulása óta próbálja dehonesztálni a lázadókat:  sokan nem értik, miért a pedagógusok készülnek sztrájkra, hiszen az elmúlt időszakban ők kapták a legnagyobb béremelést az országban Szerinte akik a leghangosabban kritizálják a jelenlegi rendszert, azok maguk alakították ki annak egy-egy szegmensét.

(Erről most csak annyit: ahogy a Népszava is megírta, az OECD tagországai közül Magyarországon keresnek a legkevesebbet a tanárok. A Pénzcentrum megnézte, hol mennyit keresnek a pedagógusok, és mi a helyzet Magyarországon, erről itt olvashatnak) .

Előzőleg az LMP-s  Ikotity István a pedagógusok sztrájkjogáról szólt, amelyet a kormányoldal gyakorlatilag elvett. A politikus hangsúlyozta: a pedagógusok az alapvető munkavállalói, alkotmányos jogaikért állnak ki. Szerinte a kabinet továbbra sem érdekelt a változtatásban. Bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt, aki tréfának minősítette a tanárok által szervezett tüntetésen elhangzott sztrájkfelhívást.

Bárándy Gergely MSZP-s képviselő napirend előtt arról beszélt, hogy a Fidesz "választási csalások sorozatával" szerezték meg kétharmados győzelmét 2014-be, jelenleg is több mint 30 ügyben van nyomozás választási csalás miatt. Az új választási törvénnyel "kamupártok" indulását tették lehetővé, ezzel torzították az eredményeket. Mindezt "maffiaállami módszerekkel" tették - fogalmazott -, ezek között említette például azt, hogy az MTI-vel, a közmédiával híreket hamisíttatnak. Kijelentette: ma már a bíróság mondja ki, hogy a médiahatóság köteles ezen eseteket kivizsgálni.

Kérdések

Bárándy Gergely (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy - mint arra az ombudsman rámutatott - a felsőoktatási felvételi eljárás jogorvoslati határideje nincs összhangban az egyetemek, főiskolák oktatásszervezési ciklusával, ugyanis mire a jogorvoslati eljárásban megszületik egy olyan döntés, amely kedvező a felvételizőnek, addigra már a beiratkozás és a tárgyfelvétel is lezajlott. 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában jelezte, hogy igyekeztek rövidíteni a másodfokú jogorvoslati eljárás határidejét.

Szél Bernadett (LMP) a kéményseprő-ipari változtatásokat kifogásolta. A rezsicsökkentésnek hazudott kéményseprő-ipari intézkedések az emberek biztonságát veszélyeztetik - figyelmeztetett a politikus, leszögezve: nem szabad ritkítani a kéményellenőrzések számát.

Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár azt felelte: a kéményseprést jelenleg még nem az állam, hanem magánszolgáltatók végzik, amelyek, ha az önkormányzatok elégedettek velük, folytathatják a munkát.

Legény Zsolt (MSZP) azt kérdezte, hogyan segíti a kormány a kárpátaljai magyar közösség egészségügyi ellátását.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár válaszában azt mondta: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyar betegeknek biztosított legyen a hozzáférés a magyarországi egészségügyi rendszerhez. Jelezte ugyanakkor azt is, hogy a kormány úgy határozott: támogatást nyújt a magyarul beszélő kárpátaljai orvosoknak és diplomás szakdolgozóknak.

Sallai R. Benedek (LMP) arról érdeklődött, hogy mi a kabinet álláspontja a glifozátról, ami egy potenciálisan rákkeltő növényvédő szer, és amelynek újraengedélyezése felülvizsgálat alatt van az Európai Unióban.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára azt válaszolta: a kormány továbbra is mindent megtesz azért, hogy a növényvédő szerek engedélyezése és betiltása csak megalapozott tudományos vizsgálatok alapján történhessen.

Teleki László (MSZP) arról beszélt, hogy a jelenlegi források Zala megyében nem elegendőek az úthálózat kijavítására és bővítésére. Külön kiemelte, hogy a dél-zalai rész különösen hátrányos helyzetben van. Kívánják-e fejleszteni az úthálózatot, a járdákat és a kerékpárutakat a megyében? - tette fel a kérdést.

Tasó László azt felelte, hogy Zalában 12,5 kilométer főút épül majd, ennek negyven százaléka a megye déli és nyugati részére esik. Nemcsak Zala megyét, hanem az egész vidéki Magyarországot szeretnék megújítani.

Szél Bernadett (LMP) arról beszélt, hogy a még csak épülő Leningrádi Atomerőmű-2 lesz a paksi projekt referenciamodellje. Erről a reaktortípusról még nincsenek üzemeltetési tapasztalatok és az egyik ott dolgozó szakember egy nyílt levelet írt, amelyik szerint az építés során folyamatosan fordulnak elő konstrukciós, tervezési és kivitelezési hibák - hívta fel a figyelmet. Az Orbán-kabinet komolyan gondolja, hogy elfogadnak referenciaként egy olyan reaktortípust, amelyik még az orosz műszaki előírásokat sem képes teljesíteni? - tette fel a kérdést.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a képviselő folyamatosan ellenkampányt folytat, miközben Magyarországon harminc éve működik orosz technológiával egy atomerőmű. A következő ugyanolyan jól fog teljesíteni, mint a mostani - szögezte le. Megkérdezte, mi a baja a képviselőnek a Paks 1-en dolgozó emberek munkájával, miért folytat kampányt hat-hétezer ember napi munkája ellen.A szerződés alapján az új erőműnek minden EU-s és hazai biztonsági előírásnak meg kell felelnie - jelentette ki.

Korózs Lajos (MSZP) - miután hosszasan sorolta a problémákat - azt kérdezte, mi lesz a betegekkel, ha valóban működésképtelenné válik az egri Markhot Ferenc kórház.

Rétvári Bence államtitkár közölte, az intézményben az elmúlt években 10,5 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket, a kórházban egy új technológiai tömb épült és amíg a vízvezetékeit rácsatlakoztatták a rendszerre, addig néhány órára csökkenteni kellett a vízfogyasztást. A kórházban a gőzsterilizálást egy uniós projekt részeként újítják meg - tette hozzá.

"Mészáros az ön személyes strómanja?" - Orbánt faggatták
Vona Gábor, a Jobbik elnöke Mitől gazdagodik a miniszterelnök környezete? című felszólalásában faggatta a kormányfőt. A Jobbik elnöke szerint a Fidesz a bűnözők pártja, a Fidesz az, akit bűnözők vesznek körül", hozzátéve, hogy: "Ön az, akinek a libidóját a pénz mozgatja". Ezután Vona feltette a kérdést: Kicsoda Mészáros Lőrinc, aki bármibe vágja fejszéjét, mindig sikerrel jár. "Az ön személyes strómanja Mészáros Lőrinc?"- kérdezte, előrejelezve: "Ne azt olvassa fel, amit Habony Árpád a papírjára írt!" - tette hozzá Vona. 
Novák Előd, szintén jobbikos képviselő a Vona-Orbán szópárbajt követő felszólalásában kijelentette: "A kétkarú rabló, Andy Vajna a miniszterelnök barátja, aki az állami kapcsolatait használta ki és ezért nem a kereskedelmi bankokhoz fordult" - vélekedett Novák, feltéve a kérdést: Láthatunk-e tisztán? Erre Orbán Viktor így felelt: "Miért kerülgetjük itt a forró kását?" A miniszterelnök szerint a jobbikosoknak azért fáj Vajna médiavásárlása, mert a szabályozások előtt a félkarú rablók világában a jobbik-közeli üzletembereknek nagy szerep jutott. "Ez zavarja Önöket, ugye? Ez elég méltatlan" - reagált Novák kérdésére a miniszterelnök. 

 

Az illegális határátlépők észlelésére szolgáló hőkamerák közül több nem működik, és úgy tűnik, a szervizelésre – nem nyilvános eljárásban – kijelölt Milipol a 31 ezres órabér ellenére sem boldogul a feladattal. Közben a rendőrség elárulta, tavaly év eleje óta a cégnek körülbelül 650 millió forintnyi megbízást adtak - írja a Magyar Nemzet.