A Magvetőnél a napokban megjelent könyv adta a dedikálással egybekötött találkozó apropóját, amelyet az irodalmi eseményeiről elhíresült Láng Téka könyvesbolt vezetője, Rédei Éva szervezett. A nagy érdeklődés miatt ezúttal a tenyérnyi Pozsonyi úti bolt helyett a szemben lévő La Bodegita emelete fogadta az érdeklődőket, akik dugig megtöltötték a termet Röhrig Géza és a beszélgetést vezető Dési János (egykori kollégánk) délutáni beszélgetésén.
Nem csak kérdések és válaszok hangzottak el, különlegessé a találkozó attól is lett, hogy Röhrig Géza tíznél is több versét is felolvasta a kötetből. Bár ez ritkaságnak számít a költők sorában, (még ha esetünkben magától értetődő): Röhrig az a költő, aki nagyon tudja, hogy kell olvasni a verset. Felolvasása megsokszorozta személyességével és drámai mélységével a versek mellbevágó hatását. A Találkozás, a Fiú, a Ma, az 1967, az 1975, az Örökbefogadás és a többi hallhatóvá lett vers mély élmény volt, nem csoda, hogy az olyan sorok, mint például az „azért szököm, hogy megóvjam a lelkem” mélyen belevágtak a hallgatóba.
Átadták a Kossuth-díjakat március 15-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Ami a versírást illeti, Röhrig azt mondta: a versírás számára óriási szabadság. Első verseskötete 1995-ben jelent meg hamvasztókönyv címmel (és szintén kis kezdőbetűvel), ezeknek a verseivel ma már nem elégedett, ezért újra- vagy átírja őket. Úgy érzi, minden verskötete jobb lett, mint az előző volt, a nyolc kötet közül az utolsó háromban érzi teljesen letisztultnak a megszólalását. Ahogy fogalmazott, „kikerültem az Óperenciás tengeren is túlra”, ahol tulajdonképpen nyelvi száműzetésben élt, de a versekhez éppen ez kellett. A verseit nem tudta volna megírni Magyarországon. Magáról azt mondta: „Különutas vagyok, nem járok össze írótársaságokkal, azt a jelmezt, hogy ’költő vagyok’ nem tudom viselni, levetem magamról, mint bőröm a szintetikus pulóvert.”
Verseinek komor hangja ellenére a személyes életében jó ideje kiegyensúlyozott, boldog embernek érzi magát. S hogy ez az embertől magától is függ, megerősítésül Dosztojevszkij Félkegyelműjéből Miskin herceget idézte, aki szerint a boldogság elhatározás kérdése. Elmondta, „egy csodálatos nővel élek, személyes életem nyugalmas pillanatai teszik lehetővé, hogy átéljem az életnek olyan tapasztalatait, amitől sötét tónust kapnak a versek.” Aki fuldoklik, az csak a saját fuldoklásával képes törődni, adta magyarázatul. Elmondta, verseskötetének II. fejezetében a portré-versek szereplői – ezekből is jó párat felolvasott – az ő saját életéből vett figurák mindahányan.
Beszélt a fiatalkori Huckleberry-együtteséről, ahol együtt zenéltek, beszélt arról, hogy a színművészeti rendezőszakos hallgatójaként 1991-ben hátat fordított a filmnek, és 25 éven át semmi köze nem volt hozzá. „Senki nem gondolt rám”, tette hozzá. A Saul fiáról csak érintőlegesen volt szó, (aki akart, Röhrigtól számos mély és izgalmas interjút olvashatott-hallhatott a filmről), de elmondta: Kerényi Éva javasolta őt Nemes Jeles László rendező figyelmébe Saul szerepére.
Röhrig bejelentése, miszerint hazafelé veszi az útját Amerikából, általános meghökkenést váltott ki a teremben, később többen óvták is ettől. Először csak kétlakisággal kezdené, mondta, hol itt, hol ott éléssel: „18 évet töltöttem külföldön, itt vannak a barátaim, itt van az apám sírja, nekem erre vezet az utam, nincs mese.”
Mikor a Láng Tékában Röhrig Géza lekezdte dedikálni az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit című verskötetét, az utcán várakozó tömött sor még jó hosszú darabig nem akart fogyni. Újabb és újabb leendő olvasói érkeztek, akiket a megrendíteni képes színészben elkezdett erősen érdekelni a költő.