palesztinok;Izrael;késelés;

- Megszúrt egy katonát - Agyonlőtték a 17 éves fiút

Az izraeli katonák agyonlőttek egy határőr katonát megkéselő palesztin merénylőt szombat reggel Hebronban - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Hebronban, a zsidók és muzulmánok számára egyaránt szent helyként tisztelt Pátriarkák Sírja közelében, egy ellenőrző pontnál őrködő izraeli biztonsági egység tagjai gyanúsnak véltek egy palesztin fiatalt, és megpróbálták igazoltatni. 

A Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja szerint a tizenhét éves hebroni palesztin fiú ekkor bemutatta személyi igazolványát majd kést rántott és fején könnyebben megsebesítette az egyik katonát, mire egy mellette álló másik izraeli fegyveres lelőtte. 

A palesztin fiatal életét vesztette, a sebesült katonát könnyebb sérülésekkel egy jeruzsálemi kórházba szállították.  Izraelben és a palesztin területeken tavaly október óta szinte mindennapossá váltak az izraeliek elleni késeléses, gázolásos és lőfegyveres merényletek, valamint az összetűzések a palesztinok és az izraeli rendfenntartók között.     A hatodik hónapja tartó erőszakhullámban eddig huszonnyolc izraeli, valamint két amerikai turista vesztette életét, a másik oldalon pedig száznyolcvanhat palesztin halt meg. Izrael szerint a palesztinok túlnyomó többségét merényletek elkövetése vagy megkísérlése közben lőtték le, a többiek pedig a biztonsági erőkkel történt összecsapásokban haltak meg.     Jeruzsálem szerint a palesztin vezetők és a média uszítása a felelős a támadásokért, a palesztinok szerint pedig a majdnem öt évtizedes megszállás miatt érzett elkeseredettség gerjeszti az erőszakhullámot.

"Jelentős csapás" érte az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet Európában Salah Abdeslamnak, a tavaly novemberi 13-ai, 130 áldozatot követelő párizsi terrortámadások fő gyanúsítottjának az elfogásával - mondta szombaton Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a védelmi tanács ülését követően.