terrorizmus;USA;toborzás;

- Elítélték a terroristatoborzót

Kemény büntetést, 22,5 évi börtönt kapott tegnap egy amerikai bíróságon az a férfi, aki az Iszlám Állam (IS) támogatásának gyanújával fogták el és vádoltak meg. 

A 32 esztendős Mufid Elfgeeh nem csupán a közösségi médián osztott meg rendszeresen dzsihadista propagandaanyagokat, hanem az Irakban és Szíriában kiterjedt területeket ellenőrzése alatt tartó, terrormódszereiről hírhedtté vált szervezet anyagi támogatásában is közreműködött.

Balszerencséjére azonban, amikor a szíriai államfő, Bassár el-Aszad ellen harcba vethető önkénteseket próbált meg verbuválni az IS soraiba, akkor épp az FBI informátoraiba botlott. A New York állambeli Rochesterben élő férfit decemberben vették őrizetbe, s most került sor az ítélethozatalra – mellesleg éppen azon a napon, amikor John Kerry amerikai külügyminiszter népirtásban bűnös szervezetként nevezte meg az IS-t a keresztény, jazidi és síita iszlám közösségek elleni gyilkos támadásokért.

 A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén. Az létrejött migrációs egyezmény teljes mértékben összhangban van az uniós és a nemzetközi joggal - erről már  Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke beszélt az ülést követően. Kötelező kvótáról a megállapodásban szó sincs, de azért Orbán résen van, és - mint a kormányszóvivőtől megtudhattuk - nem vált okafogyottá a kvótareferendum sem.  A politikája mellett kitartó Angela Merkel német kancellár szerint az egyezmény képessé teheti Európát a menekültválság kezelésére.