Horvátország;edzőtábor;Storck;

Fotó:  Jean Catuffe/Getty Images

- Storck-csapat meglepetések nélkül

Túlságosan merészet nem húzott Bernd Storck szövetségi kapitány, aki tegnap kijelölte a horvátok elleni tesztmeccsre készülő 24-es keretét. A magyarok jövő szombaton, a Ferencváros stadionjában fogadják a világsztárokkal (Rakitic, Modric, Mandzukic) érkező ellenfelet. 

A vasárnaptól együtt dolgozó keretben négy kapus kapott helyet, Király, Dibusz és Bogdán mellett Gulácsi is ott lesz az edzőtáborozáson, az RB Leipzig játékosa első alkalommal kapott meghívót a német szakvezetőtől. A norvégok elleni sikeres Eb-pótselejtezőkön pályára lépő futballisták kivétel nélkül ott vannak az együttesben, a bővebb keret tagjai közül a télen Lengyelországba igazoló Gyurcsó és a debreceni Korhut formáját is felmérheti a kapitány.

„A felkészülés szempontjából roppant fontos, hogy egy olyan nemzetközileg magasan jegyzett, erős rivális ellen játszhatunk barátságos mérkőzést, mint a FIFA-ranglistán a 18. helyen álló Horvátország – mondta Storck a szövetség honlapjának. - Az összetartás hetének első napjaiban a fizikai felkészülésé lesz a főszerep, azok a játékosok, akiknek még nincsenek meg a teszteredményeik, el fogják végezni ezeket a felméréseket, hogy mindenki esetében pontosan lássuk, milyen munkát kell elvégeznie a felkészülés során. A legfontosabb, hogy olyan játékosokat hívtam meg a keretbe, akik rendszeresen játszanak klubjaikban, többségük kellő meccsrutinnal rendelkezik. Az edzőtáborban tizenhárom légiós tart velünk, nagyon örülök, hogy mindannyian egészségesek és jól felkészítettek. Az NB I-ből tizenegy játékos lesz a keretben, többségük szintén rendszeresen játszik csapatában, úgy vélem, nagyon jó az itthon és a külföldön szereplő labdarúgók összetétele, ennek köszönhetően kifejezetten jó csapatunk van.”

A magyar keret
Kapusok: Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Király Gábor (Haladás). Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton), Lang Ádám (Videoton), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (Debrecen), Pintér Ádám (Ferencváros). Középpályások: Elek Ákos (Diósgyőr), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Werder Bremen), Nagy Ádám (Ferencváros), Stieber Zoltán (Nürnberg). Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Németh Krisztián (Al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Szalai Ádám (Hannover).

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd délelőttre: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest enyhén erősödött, míg a japán jennel szemben gyengült.