kormány;Karácsony Gergely;nép ellensége;

MTI Fotó: Marjai János

- Karácsony Gergely: a kormány a nép ellensége

A kormány azért a nép ellensége, mert felszámolta a harmadik köztársaságot azzal, hogy tönkretett mindent, ami miatt a rendszerváltás létrejött - szögezte le a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Zugló polgármestere a Városligetben,a George Washington sétányon mondott ünnepi beszédében.

Az 1848 szellemének megfelelő köztársaságot akaróknak egy a korábbinál erősebb köztársaságot kell építeniük, amely az előzővel ellentétben nem az elité, hanem a köztársaságot alkotó valamennyi polgáré - szögezte le a politikus. A köztársaság nem a pártok ügye és főleg nem azoké a pártoké, akik veszni hagyták a harmadik köztársaságot, hanem a nép ügye - fejtette ki Karácsony Gergely, hozzátéve: ezért a negyedik köztársaságot közösen kell megalkotniuk a pártoknak, civileknek, polgároknak, minden változást akaró embernek.

 

Zugló polgármestere a PM nevében ismét kiállt az ellenzéki előválasztás mellett, amelynek szerinte arról kell szólnia, hogy a pártok kinyitják a politizálás kapuit és meghallják a civil hangokat.

A beszédet követően a PM politikusai és szimpatizánsai egy nemzetiszínű és egy kockás szalagot kötöttek a George Washington sétányon álló szabadság fájára, majd csatlakoztak a Hősök teréről induló pedagógustüntetéshez.

Orbán Viktor ünnepinek mondott, de leginkább uniós- és bevándorlásellenes beszéde alatt ellentüntetők egy kisebb csoportja tartott ellendemonstrációt a Magyar Nemzeti Múzeum közelében. Az állami ünnepség és a demonstráció résztvevőit rendőrsorfal választotta el, ám azon át rendszeresen fütyültek és kiabáltak egymásra. A rendezvények kezdete előtt két, az állami ünnepségre igyekvő férfit lefogtak a rendőrök, mert rátámadtak egy transzparenst tartó ellentüntetőre.