menekültek;Égei-tenger;

Illusztráció: Alexander Koerner/Getty Images

- Csecsemők is belefulladtak a tengerbe menekülés közben

Öt menekült, köztük egy három hónapos csecsemő az Égei-tengerbe fulladt szerda késő este - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.

Az Ihlas hírügynökség értesülései szerint a halálos áldozatok között két csecsemő volt. Az iráni és afgán migránsokból álló csoport Leszbosz szigetére tartott a török oldalon fekvő Ayvaciktól, de motorcsónakjuk a parttól 500 méterre a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt felborult.

A török parti őrség kilenc embert kimentett a vízből, két eltűnt személyt helikopterrel továbbra is keresnek. A túlélők közül háromnak súlyos az állapota, őket kórházba vitték - írta a Dogan hírügynökség.  Leszbosz szigete mindössze néhány kilométerre fekszik Törökországtól, ami vonzó úti céllá teszi az Európába tartó bevándorlók számára. A napokban megromlott időjárási viszonyok azonban még az átlagosnál is veszélyesebbé teszik az átkelést.

Idén már több mint 130 ezer ember lépte át illegálisan a tengeri határt, s érte el a görög partokat Törökországból, és 350 ember veszett a tengerbe a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint. A hétfői EU-Törökország csúcstalálkozón Brüsszelben benyújtott török javaslat célja, hogy megtörje az embercsempészek "üzleti modelljét". A tervezet értelmében a törökök hajlandóak visszafogadni az országból illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét, az Európai Uniónak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgár helyett be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból. A körvonalazódó megállapodás értelmében Ankara több pénzt is kér az Európai Uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására.

A két fél között mindazonáltal még nem született végleges megállapodás. A kérdésről a jövő heti uniós csúcstalálkozón születhet döntés.

A jövő keddi ohiói és floridai választások előtt utoljára csapott össze országos tévévitában az amerikai Demokrata Párt két elnökjelölt-aspiránsa, és párharcuk ezúttal jobbára a spanyolajkúak megnyeréséről szólt.