6.oldal;fajvédők;Stádium;

- A „Stádium" állami szerződése a bíróság előtt

Népszava, 1927. március 9.

A „Stádium" nyomdavállalatainál készülnek tudvalevően a fajvédő lapok. Ez az ébredő nyomda a többi között megkapta a hivatalos lap kiadását is. Ugyanakkor rendelet jelent meg arról, hogy a részvénytársaságok kötelesek az év végi mérlegeiket a hivatalos lapban közzétenni. Annak idején a lapok sokat foglalkoztak ezzel a sajátságos üggyel és rávilágítottak arra, hogy milyen összeköttetések alapján született meg ez a rendelet az ébredő nyomdavállalat érdekében. Egyik vállalat túl soknak találta a mérleg után fölszámított díjat és a többlet visszafizetése érdekében bepörölte a kincstárt, mint a hivatalos lap tulajdonosát. A bíróság előtt azzal érvelt a kincstár képviselője, hogy a hivatalos lapot nem a kincstár, hanem a „Stádium" sajtóvállalat adja ki és így ő felelős a tartozásokért. Erre a bíróság elrendelte annak a szerződésnek a bemutatását, amelyet a „Stádium" a belügyminiszterrel kötött. Ebből a szerződésből kitűnt, hogy a kormány a hivatalos lap kiadási jogát bérbe adta a „Stádium"-nak. A vállalat erre a kincstárral szemben elejtette a felelősséget és a hirdetés többletért most már a „Sládium"-ot pörölte be. Most foglalkozott az üggyel a bíróság, amely fölszólította a nyomdavállalatot, hogy nyilatkozzék az ügyben. Az ügy érdembeli tárgyalását a közeljövőben tartják meg. Ha a bíróság elmarasztalja a ,,Stádium"-ot a hirdetési többlet visszatérítésében, akkor a pörök légiója zúdul majd a nyomdavállalatra.

Füstölt a 3-as metró a Ferenciek terénél kedden kora délután, pótlóbuszok járnak a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között - tájékoztatott a katasztrófavédelem és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).