futball;Ronaldo;

- Ronaldo igazán csattanós választ adott

Alighanem még hetekig téma lesz Cristiano Ronaldo egy héttel korábbi kifakadása, aki arra panaszkodott az Atlético Madrid elleni meccs után, hogy többen a csapatból – Jesét, Lucas Vázquezt és Mateo Kovacicot említette név szerit – nem érik el az ő szintjét, s ezért szerepelnek gyengén. Sok szurkoló nem bocsátotta meg neki ezt a kijelentését, mert néhányan kifütyülték őt a Santiago Bernabéuban, a Celta Vigóval szembeni találkozó elején.

Nos, azzal a Ronaldóval, aki szombaton szerepelt a királyi gárdában, vélhetően tényleg az első helyen állnának a madridiak. A portugál két csodálatos gólt ért el, összesen pedig négyszer volt eredményes. Ennél csattanósabb választ aligha adhatott volna azoknak, akik az ő képességeiben is igencsak kételkedni kezdtek. A négy gól azt is jelenti, hogy a spanyol bajnokság legeredményesebb játékosainak listáján a második helyre lépett elő, miután megelőzte a 251 gólos Telmo Zamorát, az Athletic Bilbao egykori legendáját. Lionel Messi áll az élen 307 találattal, Ronaldo 252 góllal követi őt.

Nyilván a Real már nem reménykedhet a bajnoki címben, de a Bajnokok Ligája megnyerésére még van esély. Kedden játssza az együttes az AS Roma elleni BL nyolcaddöntő visszavágót. Az első idegenbeli összecsapáson a Real 2-0-s diadalt aratott.

Primera División, 28. forduló. Real Madrid-Celta Vigo 7-1, Villarreal-Las Palmas 0-1, Getafe-Sevilla 1-1, Deportivo La Coruna-Málaga 3-3, Betis-Granada 2-0, Eibar-Barcelona 0-4. A Real Sociedad-Levante, a Sporting Gijon-Athletic Bilbao, és a Valencia-Atlético Madrid mérkőzéseket lapzártánk után játszották. Az élcsoport. 1. Barcelona 72, 2. Atlético Madrid 61 (27 meccs), 3. Real Madrid 60.

A kormány az Országgyűlés jóváhagyása nélkül, rendeletben dönthetne a költségvetési maradványok, bevételi többletek évközi felhasználásáról egy, már a parlament előtt levő törvénytervezet szerint. Sőt, úgy is költekezhetne, hogy annak fedezetét csak később kell előteremtenie a gazdasági tárca vezetőjének. A kvázi rendeleti kormányzást lehetővé tevő törvénymódosítást alkotmányellenesnek tartják szakértők, bár úgy látják, az illeszkedik a kormány eddigi gyakorlatába.