határidő;igazolvány;őstermelők;

- Őstermelők figyeljenek, határidő közeleg

Március 20-áig kell igényelniük az év elején bevezetett új, kártya alapú igazolványt azoknak az őstermelőknek, akiknek az igazolványa hatályos, de erre az adóévre még nem érvényesíttették - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szóvivője.

Süle Katalin hozzátette, akiknek az igazolványa hatályos és érvényes is, azok ráérnek ősszel igényelni a kártyát. Közölte, az új kártya segít hatékonyabban kiszűrni a nem szabályos őstermelői tevékenységet végzőket. 

Elmondta azt is, hogy ezentúl az eladónak fel kell tüntetnie az őstermelői igazolványa számát az áruk mellett, amely alapján egy készülő mobilalkalmazás segítségével a vásárlók könnyen ellenőrizhetik majd, hogy ki, hol és mikor termelte az árult zöldséget és gyümölcsöt.

Verdun körül egyre tart a véres küzdelem. A franciák rendkívüli elszántsággal és óriási erőfeszítéssel igyekeznek megakadályozni a németek előnyomulását