Bulvár;Beyonce;Házasság;vég;

 Beyonce és Bruno Mars az idei Super Bowl-on Fotó: Ezra Shaw/Getty Images

- Zokogva jelentette be a sztár, hogy vége a házasságának

Már sokszor felröppentek a kapcsolat végéről szóló a pletykák, ám most úgy tűnik, valóban elválik Beyoncé  és Jay Z útja - tudjuk meg a Blikkből. 

Az énekesnő ezt zártkörű partin jelentette ezt be, állítólag zokogva. Botrányok már tavaly is voltak közöttük, főleg, amikor kiderült, Jay-Z fűvel-fával megcsalja, és egy Rymir Satterthwaite (22) nevű fiatalember azt állítja, a rapper az apja. Beyonce a Destiny’s Child alapító Kelly Rowland születésnapján omlott össze. Zokogva mesélte barátnőinek, hogy sokáig húzta, de most tényleg vége a házasságának. Azt mondta, hónapok óta már külön hálószobában alszik férjétől. Csak négyéves kislányuk, Blue Ivy miatt nem költöztek még szét. Majd azzal fejezte be, hogy mindenki jól nézze meg a jegygyűrűjét, mert most látják rajta utoljára, s látványosan lehúzta az ujjáról -tudatta az InTouch magazinnal az egyik meghívott. (forrás: Blikk

Rendbontás miatt eltiltott hat békéscsabai szurkolót a Magyar Kézilabda Szövetség versenyrendszerében tartandó sportrendezvények látogatásától pénteken a Debreceni Járásbíróság - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője.