korrupció;elnök;Brazília;olajtársaság;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Őrizetben a volt brazil elnök

Őrizetbe vették José Inácio Lula da Silva volt brazil elnököt a Petrobras állami olajtársaság ellen folyó nagyszabású korrupciós vizsgálat keretében. 

A népszerű exelnök házát a rendőrség átkutatta, a politikust pedig bevitték, és gyanúsítottként kérdezték ki. Az antikorrupciós hadművelet keretében már az olajcég több korábbi vezetőjét is vád alá helyezték. Tegnap 200 rendőr vett részt az akcióban, 11 gyanúsítottat vettek őrizetbe Rio de Janeiróban, Sao Paulóban és Bahiában. Lula da Silva érintettségéről korábban is keringtek pletykák, de az ügyészség most egyértelműen állami pénzek eltulajdonításával, pénzmosással vádolta meg a volt államfőt. A 70 éves politikus két fiánál is házkutatást tartottak. Lula tiltakozott a meg nem alapozott vádak, az indokolatlan erőszak ellen, s közölte, hogy együttműködik a vizsgálattal. Hírek szerint 2004 és 2012 között 3,4 milliárd eurót csatornázták át az olajcégtől magáncélokra, egyebek mellett a 2011-ben az államfői posztról leköszönt da Silva két házának renoválására.

Bármilyen provokációra keményen válaszol Szöul. Ezt Pak Gun Hje dél-koreai elnök közölte azt követően, hogy atomfegyver arzenáljának bevetésével fenyegetett Észak-Korea. Kim Dzsong Un helyi idő szerint pénteken rendelte el az atomfegyverek készenlétbe helyezését, ami annyit tesz, hogy ezeket „bármikor” bevethetik. A kis vezér egy újonnan kifejlesztett sorozatvető tesztjét követően nyilatkozott úgy, hogy hadseregének fel kell készülnie a megelőző csapásokra. Szerinte ugyanis „az ellenség az állam túlélését fenyegeti”.