Szijjártó;Dubai;

- Kiderült, mit végzett Szijjártó Dubaiban

Nukleáris, élelmiszeripari és légiforgalmi megállapodásokat kötött Magyarország, illetve magyar cégek az Egyesült Arab Emírségekben - közölte Szijjártó Péter telefonon az MTI-vel, miután szerdán befejezte tárgyalásait Dubajban.

Magyarország részt vesz a Perzsa-öböl menti arab ország atomenergetikai mérnökeinek képzésében is - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Kifejtette, mivel Magyarország alaptörvényében deklaráltan csak génmódosítás-mentes élelmiszert állíthat elő, komoly lehetőségei vannak ezen a területen. Budapest megkérte az engedélyt a dubaji kormánytól baromfi- és marhahús exportjára, egy magyar tejipari vállalat pedig 22 millió dollár értékben szállítási szerződést kötött. Ezenkívül az emírségek kormánya az ország légitársaságai számára kérte, hogy Budapestről ne csak hazai úti célokra közlekedtethessenek járatokat.



Az Európai Bizottság szerdán elfogadott javaslata értelmében olyan új uniós pénzügyi eszközt hoznának létre, amelynek keretében a következő három évben 700 millió euróval (nagyjából 217 milliárd forinttal) segítenék a migrációs válsággal küzdő tagállamokat.