Fogyasztóvédelmi Hatóság;villamossági termékek;

Illusztráció/Thinkstock

- Áramütés, égési sérülések - Veszélyes termékeket szűrt ki a hatóság

Veszélyes villamossági termékeket szűrt ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A tájékoztatás szerint 56 termékből a laboratóriumi vizsgálata során 51 nem volt megfelelő. A termékek többsége áramütést és égési, vágási sérülést okozhatott.

A legtöbb gyanús termék a lámpatestek, a LED-es fényvetők, a beépített akkumulátorok, tölthető zseblámpák közül került ki, ezeket követték a merülő szivattyúk és az UV fénycsöves műköröm szárító és besugárzó készülékek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közleményében hangsúlyozza: a veszélyes termékek száma még mindig jelentős, ezért továbbra is folyamatos piacfelügyeleti ellenőrzésekre van szükség, 2016-ban egész éven át tartó témavizsgálat keretében vizsgálják a termékkör biztonságosságát.

A rejtélyes Habony, aki úgy ad tanácsokat, hogy közben mégsem, legalábbis hivatalosan nem,  úgy tűnik nem csak tanácsol, de dönt is, például a TV2-nél az igazán lényeges kérdésekben  – ezt a 444-nek árulta el egy háttérbeszélgetés során egy tanácsadó, aki évek óta szerződésben áll a TV2 Média Csoporttal, és ismeri a menedzsment tagjait.