Szlovákia;menekültválság;menekültkvóta;

- 80 ezren aláírással tiltakoznak a menekültkvóta ellen

Meghaladta a 80 ezret az aláírások száma a Magyar Közösség Pártjának (MKP) menekültkvóta-ellenes petícióján, amely így ezzel az MKP történetének legsikeresebb ilyen kezdeményezése lett - jelentették be a felvidéki magyar párt politikusai hétfőn Pozsonyban tartott sajtótájékoztatójukon.

A még tavaly októberben elindított petíciónak két célkitűzése van, egyrészt az, hogy elutasítsa a migránsok újraelosztását célzó uniós kvótákat, másrészt pedig az, hogy ügydöntővé változtassa a helyi népszavazások eredményét. Őry Péter, a petíciós bizottság koordinátora, az MKP önkormányzati alelnöke a petíciót támogató aláírások nagy számát történelmi sikernek és óriási eredménynek nevezte. Hangsúlyozta: ez is bizonyítja, hogy a petícióban megfogalmazott kérdések érintik és érdeklik az embereket, mert azok befolyásolni fogják a jövőjüket.

Kérdésre elmondta: a petíciót addig kívánják folytatni, amíg az Európai Unió vezetői nem teszik világossá, milyen valós megoldást látnak a migrációs válság kezelésére, de legalábbis addig, amíg tisztázódik, hogy a közelgő uniós csúcson az egyes tagországok vezetői milyen irányú megoldások mellett foglalnak állást. Kifejtette: az aláírásgyűjtés befejezését követően az addig összegyűlt petíciós íveket beadják a szlovák belügyminisztériumba, s amennyiben a most hétvégén sorra kerülő parlamenti választásokon bekerülnek a törvényhozásba, a petícióban megfogalmazott célkitűzések mentén indítványozni fogják a vonatkozó törvényi szabályozás megváltoztatását is. Az MTI kérdésére hozzátette: petíciójuk ugyan nem célozza népszavazás kiírását a kvóták ügyében, de ha egy ilyen kezdeményezésre sor kerülne, a felvidéki magyar párt azt is támogatná.

Forró Krisztián, az MKP kampányfőnöke a 80 ezer aláírás kapcsán azt mondta: a petíció kiírása helyes döntés volt, amit az aláírások magas számán felül az is bizonyít, hogy azt a felvidéki magyarokon kívül más kisebbségek és szlovákok is támogatták. "Egész Dél-Szlovákia megmozdult erre a petícióra" - fogalmazott Forró Krisztián. Megjegyezte: a petíció sikere a választópolgárok támogatását is jelzi, azt, hogy a helyi magyar közösség erős parlamenti érdekképviseletet akar.

Beperelné a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetét (IPN) Lech Walesa, amiért az intézmény nyilvánosságra hozta a kommunista belbiztonsággal (SB) folytatott együttműködésére utaló iratokat; a be nem vallott ügynökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő erről hétfői sajtóértekezletén beszélt.