embercsempészek;

- Elképesztő, mennyi embercsempész lehet Európában

Európában mintegy 30 ezren foglalkozhatnak embercsempészettel, akik évente 15 milliárd eurós haszonra tesznek szert a kontinensre tartó illegális bevándorlás támogatásával - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szombaton a köztévének nyilatkozva.

A szakértő hangsúlyozta, az Európai Uniónak elemi érdeke lenne határozottan fellépni az embercsempészek ellen, akik folyamatosan készek új útvonalakat keresni a hatóságok kijátszása érdekében. Kiemelte, a következő uniós csúcsnak mindenféleképpen új intézkedéseket kell hoznia a migrációs válság kezelésére, anélkül ugyanis "Európa végveszélybe manőverezheti magát".

A köztévé műsorában az MTVA görög-macedón határról bejelentkező tudósítója beszámolt arról is, péntek óta tovább romlott a helyzet Görögországban, a macedón határnál továbbra is több ezer migráns várakozik Idomeninél, és még több menekült van úton a határ felé azt követően, hogy az elmúlt napokban átlagosan négyezer migráns érkezett a görög szigetekre.

Megvonta Azerbajdzsántól a befektetési ajánlású besorolást pénteken a Fitch Ratings, elsősorban azzal indokolva a döntést, hogy az alacsony olajárak jelentősen rontották Azerbajdzsán költségvetési pozícióit.