A Kárpát-medencei tragédiáink 1944-1953 - magyarok és magyarországi németek szovjet hadifogságban, kényszermunkán és a gulágon címmel megrendezett konferencián a volt kormányfő azt mondta: tanúja volt azoknak az időknek, és már értette, mi történik. Hozzátette: emlékszik az első választásra, hogy a hatalom súlya hogyan tolódott át az erőszakszervezetekre, s arra, amikor emberek tömegei kerültek internálótáborokba.
Hangsúlyozta: nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy 1945-ben megteremtődtek a demokrácia feltételei és csak 1948-ban, miután "jöttek a gonosz bolsevisták", következett be a fordulat. Szerinte akik ezt állítják, "lakkozni akarják" azokat az éveket, amelyek emberirtó, nemzetirtó évek voltak, amikor "a módszerek vadultak meg".
A volt kormányfő szerint a számvetés során, amikor újragyászoljuk az áldozatokat, arra is gondolnunk kell, mi a teendő a hétköznapokon a nemzettudat, az azzal járó lelki erő erősítése érdekében. Úgy fogalmazott: "kóbor és ártó szellemek kísértenek bennünket és szellemi életünkben jelentős szerepet is kapnak, ezért van szükség arra, hogy ne csak az emlékező gyászra gondoljunk, hanem a tanulságokra is, amelyeket ebből levontunk".
Utalva a teheráni, illetve a jaltai konferenciákra, Boross Péter azt mondta: a szabadságot és demokráciát hirdető nagyhatalom kerülhet olyan helyzetbe, hogy szövetségest keres egy terrorrendszerrel egy még nagyobb és veszélyesebb terrorrendszer elpusztítására, ez még megmagyarázható, de az már nem, hogy ketten egy asztalnál döntsék el népek, nemzetek, milliók sorsát.
Boross Péter úgy vélte, akiknek az "uralmi helyzetébe" helyezték a magyarokat, abban a szellemben cselekedtek, amire - hírek szerint - Molotov adott utasítást, vagyis, "ahol a magyarkérdés kerül szóba, ott mindig a magyarok ellen kell szavazni". A szabadságot és demokráciát hirdető nagyhatalom ezt nem engedhette volna meg magának - fűzte hozzá a volt kormányfő.
Boross Péter kérdésként vetette fel: milyen történelmi tapasztalatok vonhatók le a múltunkból. Gondolatmenete szerint a magyar históriás nép, s többször is volt már nehéz helyzetben. Felidézte: a török hódoltság idején a magyarság létszámának fele elveszett, a nép a mélypontról csak hihetetlen felemelkedési és talpra állási képességével tudott kikerülni.
A tönkrezúzott országból később megszületett a Rákóczi szabadságharcban megnyilvánuló életakarat, később, a 18. században, a nemzeti tudatvesztés időszakát Széchenyi István és generációja, a reformkor és a talpraállás követte - magyarázta.
Boross Péter kötelességnek nevezte, hogy eleink hősi talpraállási mozzanatait figyelembe véve vonjuk le a következtetést.
Széchenyit idézve, miszerint nyelvében él a nemzet, azt hangoztatta: a Kárpát-medencében kell, hogy magyar szó hangozzék időtlen időkig. Még a konferencia témáját tekintve, a keserűségből kiindulva is a gyász és a tragédia erőforrás kell hogy legyen, amely rámutat arra, óvni kell minden értékünket, így a magyar nyelvet is.
Boross Péter rámutatott: 1943 és 1953 között születtek ítéletek és voltak olyan törekvések, hogy az egész magyar vezető réteget és azokat, akik a két világháború között talpraállították az országot, kiiktassák, elűzzék, tönkretegyék és lejárassák.
Úgy vélte, a szerdán történtek jól mutatják, mennyire a mindennapokban él ez a szemléletmód a magyar valóságban, ezért "ez egy szellemi küzdelem". A volt kormányfő ezzel arra utalt, hogy szerdán tüntetők jelentek meg Donáth György egykori országgyűlési képviselő szobrának budapesti avatóünnepségén, a szervezők pedig arra hivatkozva, hogy szerintük méltatlan körülmények alakultak ki, lemondták az ünnepséget.