MSZP;LMP;feljelentés;NVI;bőrfejűek;

- Az LMP feljelentést tesz az NVI-nél történtek miatt

Az LMP feljelentést tesz a népszavazás rendje elleni bűncselekmény miatt a Nemzeti Választási Iroda (NVI) Alkotmány utcai székháza előtt történtek ügyében. Ferenczi István, az ellenzéki párt közösségi részvételi szakszóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján életszerűtlennek nevezte, hogy egy reggel "17 kopasz ember arra ébred", hogy népszavazási kezdeményezést szeretne benyújtani.

 A politikus - ahogy Juhász Péter, az Együtt alelnöke, illetve Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője is - úgy látta, hogy "ezek az emberek kísértetiesen hasonlítanak Kubatov Gábor biztonsági embereire." Hozzátette: ezek az emberek a népszavazási kezdeményezés benyújtásában akadályozták az arra jogosultat.

Az LMP-s politikus a részvételi demokrácia és a közvetlen beleszólás mellett foglalt állást és bírálta, hogy Magyarországon nehéz népszavazási kezdeményezéseket indítani. A netadós tüntetés elején Orbán Viktor kormányfő azt mondta, kommunista az, aki az emberek akarata ellenében kormányoz. Ebben az esetben épp ez látszik bebizonyosodni - jegyezte meg Ferenczi István, aki rossznak ítélte a jelenlegi szabályozást és szerinte ha lenne politikai akarat a Fideszben, már rég felülvizsgálhatta és könnyíthette volna a szabályokat.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a Fidesz erőszakosan, "a politikai terrorizmus eszközrendszerét felhasználva" akadályozta meg ismét a népakarat érvényre juttatását a vasárnapi boltbezárással kapcsolatban, amelyhez a Nemzeti Választási Iroda (NVI) is asszisztált.