Hirdetések;tartozások;Klik;

- Hónapok óta csak a béreket tudja kifizetni a Klik

Vagyis - és az információ magától, a központ vezetőjétől származik - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ hónapok óta nem fizeti közműszámláit. A legutóbbi kormányinfón, dicséretes nyíltsággal maga Lázár kancelláriaminiszter is bevallotta, hogy a Klik súlyosan eladósodott: a tartozás már elérte a 17 milliárd forintot. Így nem csoda, hogy egyes iskolákban néha már a fűtést is kikapcsolják. 

Hanesz József, a Klik vezetője az RTL Klub Házon kívül című műsorának mondta el a sanyarú anyagi helyzetet, ám azt örömmel közölte, hogy a  béreket kifizetik, és amúgy is minden rendben lesz, miután  napokon belül új költségvetést dolgoznak ki a kormánnyal, ami rendezheti a pénzügyi gondokat. Hogy a derű még hangsúlyosabb legyen, Hanesz azt is hozzátette, hogy ez a szervezet, egy jó szervezet, csak a szükséges forrásokat kell biztosítani a működéshez. 

Korábban az ATV értesült arról, hogy a Klik féléves kikapcsolási moratóriumot kért a közműszolgáltatóktól. ,

Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke még vasárnap a ZDF német országos közszolgálati televíziónak. A német szociáldemokrata politikus szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök "egyértelműen elhatározta, hogy a saját útját járja". Ugyanakkor "valamennyi politikai kérdésben nagyon szorosan" Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett áll - tette hozzá az EP elnöke.